• Pénz
Faktor

Így takaríthat meg könnyen, sokat: mutatjuk az egyszerű trükköt

A bevételeit csak három részre kell osztania és máris könnyen tud félrerakni.

Még mindig sokan vannak Magyarországon, akiknek nincsen érdemi megtakarításuk. Nyilván nem kell megmagyarázni, hogy ez miért jelent problémát: az ilyen helyzetben lévő emberek számára elegendő egy nagyobb, váratlan kiadás, esetleg egy hosszabb ideig tartó betegség, és máris anyagilag nehéz helyzetbe kerülhetnek. Az alábbiakban azonban bemutatunk egy egyszerű módszert, amelynek segítségével bárki képes lehet nagyobb anyagi biztonságot teremteni saját maga, illetve családja számára - írja a Pénzcentrum.

Az utóbbi időszakban számos, kedvező adat látott napvilágot a magyarok anyagi helyzetével kapcsolatban. Tavaly, illetve az idei év első felében is jelentősen nőttek a hazai bérek, amelyek nemzetgazdasági szintű bruttó átlaga májusra meghaladta a 320 ezer forintot. Jelentősen lecsökkent a 90 napon túl nem törlesztett banki hiteltartozás, illetve egy idén év elején publikált felmérés szerint maguk a magyarok is egyre optimistábbak a saját pénzügyeiket illetően.

EZT IS AJÁNLJUK:

    A kedvező, vagy kedvezőnek tűnő adatok ellenére mégis sok magyar család tekinthető pénzügyileg sérülékenynek. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tavaly ősszel publikált kutatása szerint a megkérdezett háztartások 22 százaléka 1 hónapig sem lenne képes életszínvonalbeli változás nélkül folytatni a törlesztőrészlet fizetését, amennyiben valamennyi kereső elveszítené a munkáját.

    Úgy tűnik tehát, hogy a helyzet sokat javult a korábbi évekhez képest, de még van min javítani. Nem ritka egyébként, hogy a családok úgy vannak anyagilag sérülékeny helyzetben, hogy egyébként a bevételeik nagysága lehetővé tenné számukra, hogy megtakarítást halmozzanak fel, amennyiben tudatosabban kezelnék a pénzügyeiket. Ezt nem is olyan bonyolult megtenni: egy egyszerű módszer segítségével könnyedén ésszerűsítheti kiadásait, lehetővé téve az anyagi biztonság megteremtésének lehetőségét.

    Nagyon fontos, hogy rendelkezzen egy családi költségvetéssel, enélkül ugyanis aligha valószínű, hogy sikerül kézben tartani a pénzügyeket. Bár a költségvetés elkészítése nehézkes feladatnak tűnhet, egy egyszerű szabály betartásával rendkívül könnyen teheti rendbe az anyagiakat. A szabály rendkívül egyszerű:

    • a fizetése 50 százalékából fedezze a kötelező kiadásokat,
    • 20 százalékát tegye félre,
    • a fennmaradó 30 százaléknyi részt pedig költse el bármire, amire csak szeretné.

    A kötelező kiadások közé tartoznak a rendszeres, az élethez feltétlenül szükséges kiadások. Ilyen például a törlesztőrészlet, a lakbér, a rezsi, az étkezésre fordított kiadások, egyéb szolgáltatások, például a telefon számlái. Amennyiben rendszeresen kell valamire gyógyszert szednie, akkor értelemszerűen annak költségei is. Amennyiben azt tapasztalja, hogy ezekre a kiadásokra több megy el, mint a bevétele 50 százaléka, akkor meg kell próbálnia ésszerűsíteni, csökkenteni a kiadásokat (vagy növelni a bevételt).

    A második kategória magától értetődik: bármikor bárkivel előfordulhat, hogy hirtelen rendeznie kell egy nagyobb kiadást, esetleg a jövedelme csökken le, rosszabb esetben szűnik meg. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy legyen valamennyi vésztartaléka, és néhány hónapos bevételkiesés ne okozza a háztartás teljes anyagi csődjét.

    Gyakori hiba, hogy az emberek azt a pénzt teszik félre, ami megmaradt a hónap végére, pedig ezt éppen fordítva érdemes csinálni: hónap elején különítse el a megtakarításra szánt összeget, a maradékot pedig ossza be a hónapra.

    A harmadik kategóriába tartozó pénz az, amit szabadon elkölthet. Ez fogja biztosítani, hogy ne váljon unalmassá, monotonná az élete, hogy élvezze a munkája gyümölcsét.

    Kommentek:

    Top 16