• Krimi
Faktor

Spermát fecskendezett a nők szájába a fogorvos - újra akarta nyitni rendelőjét

John Hall Észak-Karolinában dolgozott fogorvosként - amíg ki nem derült, hogy több nő szájába is ondót juttatott a kezelés közben. Engedélyét hosszú időre bevonták, most Belize-en akarta újranyitni rendelőjét.

 illusztráció

illusztráció

Fotó: Mészáros Annarózsa

A fogorvos kezelés közben azt mondta az egyik női páciensének, hogy valami olyat tesz a szájába, amelynek vicces íze van, de elállítja az ínyvérzést. Ezek után befecskendezte az ondót a nő szájába, akinek le kellett nyelnie – írja a Vice.

A doktor több nőnél is megismételte a folyamatot. Két alkalmazottja kezdte el gyűjteni a gyanús fecskendőket, miután az injekciós tűknek „spermaszaga volt”. Az orvost később bíróság elé állították. Ekkor hat korábbi páciense is vallomást tett arról, hogyan juttatta Hall a szájukba a spermát. Az egyik nő elmondta, hogy felé még szexuális mozdulatokat is tett a férfi, amíg ő a kezelőszékben ült. A rendőrség elkobozta a fecskendőket, és DNS-teszttel megállapították, hogy Hall ondója volt bennük.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Miután Hall bűnösségét 2005-ben bebizonyították, négy hónapot börtönben töltött, orvosi engedélyét pedig ideiglenesen bevonták. A múlt hónapban azonban az orvos nagyon közel került ahhoz, hogy újra praktizálhasson: Belize San Pedro szigetén akarta megnyitni rendelőjét. A kedvelt turistacélpont és a magas korrupcióval bíró ország rendőrsége azonban végül kiderítette Hall múltját.

    Hall 2015 novemberében adott fel egy San Pedro-i újságban álláshirdetést: asszisztenst keresett új fogászati klinikájára. A lap szerkesztője, Tamara Sniffin gyanúsnak találta a hirdetést, ugyanis külföldiek nagyon nehezen kaphatnak engedélyt arra, hogy fogorvosként dolgozzanak, ezért gyakran fel is adják az elhúzódó, rengeteg iratot követelő procedúrát.

    Mivel Hall tisztában volt vele, hogy ha a nevét beírják az internetes keresőkbe, rögtön a sperma-ügybe botlanak, megváltoztatta a keresztneveit: John Robert helyett Robert Bob Hall néven jegyeztette be magát, amikor megkapta az engedélyt a fogorvosi rendelő megnyitására. Az útlevelében és az eredeti munkaengedélyében viszont a saját neve állt – ám az országban annyira magas a korrupció, hogy pár éve még az egyik miniszter is útleveleket árult, így bármi megtörténhetett.

    Amikor közeledett a rendelőnyitás napja, egyre több helyi talált rá Hall 2005-ös esetére, a botrányról készült cikkeket többen is elküldték a lap szerkesztőjének. Sniffin ezeket továbbküldte az egészségügyi minisztériumnak, de nem kapott választ – ezért saját kezébe vette az ügyintézést. A kinyomtatott cikkekkel felkereste a rendőrséget.

    Nem hagyom, hogy ez a perverz egyetlen emberhez is hozzáérjen a szigeten. Köszönöm mindenkinek, aki felhívta a figyelmünket erre az alakra, és együtt dolgozott velünk azért, hogy eltüntethessük.

    - mondta Sniffin.

    Így órákkal a rendelő megnyitása előtt a rendőrség letartóztatta Hallt a megtévesztés miatt. Az emberek dühösek, amiért az ország orvosi tanácsa nem vette észre a név megváltoztatását. Hall kifizette az óvadékát, és levélben fordult a lakosokhoz, amely szerint ő csak egy ingyenes fogászattal akarta őket segíteni. A sperma-ügyben való bűnösségét tagadta. Most a tárgyalására vár, és mivel a hatóságok elvették az útlevelét, az országot sem tudja elhagyni.

    Top 16