• Autó
Autószektor

Sorra buknak a mazsolák Csongrád és Baranya megyében

Csongrád és Baranya megyében buknak legtöbben a tanulóvezetők közül a gyakorlati vizsgákon: öt sikertelen kísérlet után pedig pályaalkalmasságira küldik őket. Van, aki inkább a szomszéd alföldi megyében próbálkozik. A vizsgabiztosokat a szaktárca ellenőrzi, és mindent rendben talált.

– Nem jöttünk ki az oktatómmal, ezért 14 levezetett óra után kértem az autósiskolától, hogy válthassak, és ennek nem volt akadálya. A másodiknál, összesen 22 óra után sajnos volt egy nagyobb kihagyásom, úgy 4-5 hónap – mondta Gaál Péter, hozzátéve, az ő hibájából, hiszen beteg is volt közben. Ezután pluszórákat vett, és 48 óra után ment el vizsgázni, ám – ahogy fogalmaz – kifogott egy mumusnak számító vizsgabiztost.

Forrás: Autószektor

Forrás: Autószektor

– Apróságokba is belekötött, már a legelején, ami nem nyugtatott meg – emlékszik vissza. További 4-5 óra múlva ment el a második vizsgára, majd újabb 3-4 után a harmadikra, és a negyedik előtt sem tudott 2-3 óránál többet venni, mert fogytán volt a pénze. Péter több mint 80 óránál jár. A hatodik vizsgájára viszont csak akkor jelentkezhet, ha átmegy az ilyenkor kötelező pályaalkalmassági vizsgán, és ott rendben találják. Erre még nem kért időpontot, azt sem tudja, hogyan megy majd.

EZT IS AJÁNLJUK:

    – Mindenki úgy tartja, hogy sok a sikertelen kísérlet Szegeden. Az egyik vizsgabiztos azt mondta a bukásom után, hogy biztos front van, előttem öt hölgyből csak az első ment át – emlékszik vissza Gaál Péter. – Nemcsak az oktatótól hallottam, hanem másoktól is, hogy a több sikertelen kísérlet után egyszerűen átmentek Kiskunhalasra vizsgázni – mondja, hozzátéve, nem jó, hogy a legtöbb vizsgabiztos 50 év feletti. Úgy véli, nem elég rugalmasak. Azt tanítják nekik, hogy vegyék fel a forgalom ritmusát, miközben a vizsgán többször úgy érezte, mások az elvárások. Péter úgy véli, nyugodtan lehetne kamera a tanulóautókban a vizsgák idejére, ez segíthetne eldönteni a vitatott eseteket.

    – A 4-5 hónap kihagyás sok, a kulcs a folyamatosság, Péternek szinte újra kellett kezdenie – reagál a felvetésekre, kritikákra Pataki Bálint, a szegedi Csillag Autósiskola vezetője. Az sem jó, hogy nem döntött még a folytatásról, minden nappal kopik az addig megszerzett tudása. És az idő is telik, az első sikeres elméleti vizsga 2 évig érvényes, ezen belül lehet valakinek öt vizsgája. A hatodiktól, a folytatásról a pályaalkalmassági vizsgálat (PÁV) dönt.

    – Tényleg sok a sikertelen vizsga a megyében, tudomásom szerint sereghajtók vagyunk Baranyával együtt – mondja a szakember, hozzátéve, ez nem azt jelenti, hogy itt rosszabbak az oktatók. Nem cáfolja, hogy öregek a vizsgabiztosok, miközben idősek az oktatók is – a szakmára ez nagyon is jellemző. Nincs elegendő utánpótlás, a szakoktatói képzésre jelentkezéshez irreálisan magas a felvételi elvárás.

    Pataki Bálint is úgy tudja, mennek át vizsgázni más megyébe a tanuló vezetők, de szerinte a szegedi nagyobb értékű, és máshol is jól használható tudást ad. Nem kirívó, hogy pályaalkalmasságira kell menni valakinek 5 vizsga után, de ő csupán egy tanulójukra emlékszik, akinek ez végül nem sikerült. – Azt viszont elismerem, hogy az országos átlagnál nagyobb lehet nálunk a szigor – mondja, bár szerinte nem biztos, hogy ez olyan nagy baj.

    – A vizsgabiztosok szakfelügyeletét évente legalább nyolc órában biztosítani kell, ezek során egyszer sem tettek a minisztérium szakemberei olyan megállapítást, hogy Csongrád megyében ne a jogszabályi előírásoknak megfelelően zajlana a közúti járművezető vizsgáztatás – írta kérdéseinkre adott válaszában a Csongrád megyei kormányhivatal sajtószolgálata.

    Megtudtuk, az előírások egyértelműen megfogalmaznak olyan hibákat, amelyek elkövetése esetén, a forgalmi vizsgát sikertelennek kell minősíteni. Hangsúlyozzák, a képzés színvonalában nem lehet különbség a városok között, az oktatói munka minősége nem köthető egy-egy településhez.

    Forrás: Autószektor

    Forrás: Autószektor

    – A panaszos által leírtak a 2017. évre vonatkozó statisztikai adattal kapcsolatban fedik a valóságot, következtetései azonban vitathatók – írja a kormányhivatal, hozzátéve, a gyakorlati vizsgabiztosoknak ezután is elvárása lesz a vizsgázók jogkövető magatartása. A "hogyan továbbal" kapcsolatban megtudtuk, az ötödik sikertelen gyakorlati vizsga után a vizsgázó kap egy PÁV iratanyagot, amely tartalmaz egy kitöltési útmutatót és egy jelentkezési lapot. Ezzel egy időben a vizsgabiztos részletes tájékoztatást ad a vizsgázó teendőiről.

    Megyékre bontott bukási összesítést sokadik kísérletre sem sikerült kapni a szerzőnek a szakminisztériumtól, egy kis segítséggel azonban rábukkant egy táblázatra. Megnézett benne néhány szegedi autósiskolát, a nagyobbaknál személygépkocsira 37-40 százalék vizsgázik le elsőre sikeresen. Ezeket a számokat kötelezően szerepeltetniük kell az iskoláknak a honlapjukon, meg is teszik, bár nem mindegyiknél könnyű megtalálni.

    Érdekes még az átlagos képzési óraszám is, aminél 100 százalék a kötelező minimum 30 óra. Ennyi Szegeden, csongrád megyében nem elég, az idei év első 3 hónapjában 180-220 százalék a jellemző – de van 260 is –, vagyis kétszer annyi óra után születik meg átlagosan a sikeres vizsga. Segít az iskolaválasztásban a képzési költség feltüntetése is, ez nálunk 220–320 ezer forint között szóródik. Találtunk kiskunhalasi autósiskolát, ahol átlagosan 36 óra után már sikeres a forgalmi vizsga, három próbálkozó közül pedig kettő elsőre átmegy – országosan nem ritka a 10-ből 7-8 siker sem –, és átlagosan csupán 166 ezer forintba került arrafelé Bács-Kiskun megyében a jogosítvány.

    Miután megyei bukási arányokat nem sikerült megszerezni, megnéztünk egy-egy autósiskolát a nagyobb megyeszékhelyeken. Pécsen a TOP 3-ban dobta ki a Google a Foralt, 33,6 százalékos eslős sikerres vizsga aránnyal, igaz, a Nebulónál jobb, 43,8 volt a mutatószám. Utóbbi szinte pontosan megegyezett a győti ATI-val, ugyanakkor a kisalföldi megyeszékhelyen a Zoom már 63,8 százalékot tudott 2018 első negyedévében. Miskolcon az Árvainál 47,9, a Belvárosinál azonban már 58,1 százalékban sikeres az első forgalmi vizsga. Debrecenben az Edina 48,8, a Koroknai 61,7 százalékos mutatószámot produkált.

    – Szeged nehéz közlekedésű város, hasonlóan, mint Pécs, ott is van iskolánk. Nálunk villamos, kettős körforgalom és zsúfoltság is nehezíti a tanuló vezetők helyzetét, nem beszélve a szomszédos országokból érkezőkről – mondja Császár Illésné autósiskola-vezető. Azt viszont hangsúlyozza, az itt megszerzett jogosítvánnyal Budapesten is megállják a helyüket az autóvezetők, amit nem lehet elmondani arról, aki a szomszéd megye kisebb városában teljesített sikeresen.

    Forrás: Autószektor

    Forrás: Autószektor

    – Ha elvinnéd magaddal bárhova azt az embert, akit a legjobban szeretsz, akkor tudsz vezetni, ezt kell végiggondolni – fogalmaz frappánsan Majoros Gabriella autósoktató, hozzátéve, általában nem meghúzzák a tanulókat, hanem olyan hibát követnek el, ami sikertelenséghez vezet.

    További cikkekért látogasson el az Autószektor oldalára: www.autoszektor.hu

    Kommentek:

    Top 16