• Külföld
Faktor

Sokkot kapott az állásinterjún a kérdéstől egy fiú

A lehető legmegdöbbentőbb kérdést tették fel a 18 éves fiúnak egy állásinterjún.

Szinte sokkot kapott a 18 éves Daniel Dougherty, amikor állásinterjúra ment. Az interjúztató ugyanis azt a kérdést szegezte neki: szeretkezne-e a saját szüleivel. Egészen pontosan úgy hangzott a kérdés: inkább egy évig nézné, ahogy a szülei szexelnek, vagy beszállna-ő is a szeretkezésbe?

A TGI Friday's étterem keresett alkalmazottakat. Az állásra többen is jelentkeztek, ahogy Daniel elmondta, egy időpontra többeket is meghívtak, és egymással kellett versenyezniük - például léggömbfújásban.

A fiú azt mesélte a Metronak, hogy az interjú a szokásos módon kezdődött, öt perc után azonban már bizarr kérdésekkel bombázták.

"Amikor megkérdezték, hogy csak nézném vagy szeretkeznék is a szüleimmel, akkor felfordult a gyomrom és azt mondtam, nem fogok erre az ostoba kérdésre válaszolni. Akkor azt kérdezték meg, hogy melyiket enném meg inkább: fekália ízű csokoládét vagy csokoládé ízű fekáliát? Ekkor felálltam és eljöttem onnan" - mondta.

A lap megkereste a céget is, akik azonnali hatállyal felfüggesztették az interjúztatót és elnézést kértek a jelöltektől.

Kommentek:

Top 0