• Krimi
Faktor

Két család szólalkozott össze: késsel, sokkolóval és kővel is támadtak

Összeszólalkozott két család, a vita testi sértéshez vezetett. Az egyik férfi az orvosi vélemény szerint nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.

Csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség, mert két család összeszólalkozott január 11-én egy XXI. kerületi telephelyen, amely tettlegességig fajult – írja a police.hu.

Fotó: police.hu

Fotó: police.hu

Egy 22 és egy 19 éves fiatalember egy korábbi sérelem miatt kezdett el vitatkozni, percekkel később pedig a helyszínre érkezett mindkettejük családja is, akik a szemtanúk elmondása szerint egymásnak estek. Az eset során sokkolót és kést is elővettek, sőt amikor az egyik család megpróbált elmenekülni autóval, kővel dobálták meg a járművüket, az egyik eltalálta a kocsiban ülő 22 éves fiatalembert is. Az orvosi vélemény szerint nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.

A rendőrség kivonult a helyszínre, azonban addigra a család - a fiú, az apa és a  nagyapa - elmenekült, végül a lakásukon fogták el őket.

Kommentek:

Top 0