• Külföld
Faktor

Sokan meghaltak a szállodában, a fegyveresek túszokat is ejtettek

Állítólag három támadóval már sikerült végeznie a rendőrségnek.

Több halottja is van a kabuli Intercontinental szálloda ellen szombat este kezdődött fegyveres támadásnak, a négy tettes közül hárommal végeztek a biztonsági erők - közölte Basir Mudzsahid, az afgán főváros rendőrségének szóvivője vasárnapra virradóra.

Időközben az afgán belügyi tárca bejelentette, hogy legalább öt civil halottja és hat sebesültje van a támadásnak. Emellett legalább egy tettes elbarikádozta magát az épület legfelső emeletén.

Legfrissebb értesülések szerint a támadók több tucatnyi túszt ejtettek, időközben azonban mintegy száz foglyukat sikerült kiszabadítani, köztük 16 külföldit is.

EZT IS AJÁNLJUK:

    A Tolo News afganisztáni televízió felvételeket közölt a hotelről, amelynek lángokban álló felső emeletéről sűrű füst szállt fel. A tévé szerint egy ember összecsavart vásznon próbált leereszkedni a szálloda egyik erkélyéről, de nem tudott megkapaszkodni és a mélybe zuhant.

    Helyi idő szerint vasárnap a kora reggeli órákban is lövéseket lehetett hallani a hotelből. A Tolo News a Twitteren közölte, összességében nyugodtabbá vált a helyzet.

    A belügyminisztérium korábbi közlése szerint öt sebesültet szállítottak kórházba. A Tolo News-nak egy szemtanú viszont arról számolt be, hogy menekülés közben legalább 15 halottat, illetve sebesültet látott. A tévécsatorna Twitter-üzenetében arról írt, hogy nem megerősített jelentések szerint a halottak száma "igen magas lehet".

    A dpa német hírügynökség megjegyezte, hogy afgán kormányzati szóvivők arról ismertek, hogy a nyilvánosan közölt áldozatok számát alacsonyan tartják.

    A belügyi tárca szóvivője megerősítette azokat a sajtójelentéseket, miszerint a támadás időpontjában a hotelben egy lakodalmat tartottak. Mint mondta, a násznépet sikerült kimenekíteni. Emellett az 1TV helyi csatorna úgy tudja, a szállodában szombaton egy konferenciát is rendeztek mintegy száz résztvevővel.

    Afgán tisztségviselők ugyanakkor nem nyilatkoztak arról, hány vendég maradt még a hotelben, de a helyi sajtóban megjelent értesüléseket sem kommentálták, miszerint a támadók túszokat ejtettek. "Azt viszont megerősíthetjük, hogy a szállodában tartózkodó emberek többségét megmentették" - mondta a helyszínre kiérkező biztonsági erők egyik szóvivője. Hozzátette: a hotel alsó emeleteit sikerült biztosítaniuk, s jelenleg a felsőket kutatják át a megmaradt támadók után.

    Az épület egy része kigyulladt a támadás során. Nadsib Danis belügyi szóvivő korábban azt állította, hogy a fegyveresek, amikor bejutottak az épületbe a konyhán keresztül, ott tüzet gyújtottak. Eltérő információt közölt később kollégája, Naszrat Rahimi, aki szerint a szálloda harmadik emelete állt lángokban.

    Egyelőre egy terrorszervezet sem vállalta magára a támadást.A tálibok szóvivője a dpa-nak nem cáfolta, de nem is erősítette meg, hogy radikális iszlamista mozgalmuk lenne felelős, mint mondta, még utána kell járnia a történteknek.

    A kabuli Intercontinentalt - Afganisztán első luxusszállóját - 1969-ben építették fel egy dombtetőn, amely az afgán főváros nyugati része fölött magasodik. A szállodát, amely már 1980 óta nem része az InterContinental Hotels Group (IHG) brit szállodaipari láncnak, az utóbbi két évtizedben többször érték terrortámadások, így rendkívüli biztonsági intézkedésekkel védik. Legutóbb 2011 nyarán tálib fegyveresek tíz embert öltek meg a szálloda elleni támadásban.

    Kommentek:

    Top 16