• Belföld
Faktor

Öngyilkos lett a sofőr Apostagnál, kutyája kitartóan várt rá

Úgy tűnik, a hűséges állat sorsa mostanra rendeződött.

Csütörtök hajnalban a fának csapódott és felborult egy autó Apostag és Dunaegyháza között. A kocsi 67 éves sofőrje még a helyszínen életét vesztette. A férfival együtt utazott a német juhászkutyája is, ő túlélte a balesetet, és órákig ült az autó roncsa mellett.

Fotó: Donka Ferenc/MTI/MTVA

Fotó: Donka Ferenc/MTI/MTVA

A baon.hu azt írja, hogy a férfi öngyilkos akart lenni. Ezt támasztja alá, hogy nem kötötte be magát, illetve hogy a rendőrség közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálja az ügyet. A portál szerint a sofőré volt az az apostagi hétvégi ház, ami szintén csütörtök hajnalban leégett.

EZT IS AJÁNLJUK:

    A kutya sorsa viszont úgy tűnik, hogy rendeződött: egy mentős vette magához addig, amíg találnak valakit, akinél elhelyezhetik. A 24.hu-nak pedig később a rendőrség szóvivője azt mondta, hogy az árva állatot egy magánszemély örökbe fogadta.

    Kommentek:

    Top 16