• Sport
Faktor

Sietnie kell annak, aki ott szeretne lenni a foci Eb-n

Hétfő délig lehet jegyet igényelni a nyári franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságra. A 24 csapat szurkolói között összesen 800 ezer jegyet osztanak szét.

Fotó: Europress - Xavier Laine/Getty Images

Fotó: Europress - Xavier Laine/Getty Images

Hamarosan lezárul a jegyértékesítés második szakasza, az első fázisban még úgy lehetett jegyet igényelni, hogy nem volt ismert a torna teljes mezőnye. 11.26 millió jegyigénylés után egymillió jegyet sorsoltak ki, ez azt jelenti, hogy a szurkolóknak szánt 800 ezer jegyből 200 ezer már nem kapható. Az Origo szerint az első körben 360 magyar szurkoló jutott belépőhöz.

A jegyigénylés második fázisa még most is tart, és január 18-án, azaz hétfőn ér véget, az UEFA délben zárja le a rendszert. A jegyeket februárban sorsolják ki, majd a harmadik fázisban lehet visszaadni vagy elcserélni azokat a jegyeket, amelyek feleslegessé váltak. Még ezek után is lehet jegyhez jutni elvileg: ha az egyik szövetség nem tart igényt az összes neki fenntartott jegyre, akkor azokból a vele egy csoportban szereplő többi szövetség között is osztanak szét, hiszen az a cél, hogy lehetőleg minden meccs teltházas legyen.

Egy szurkoló maximum négy jegyet igényelhet egy meccsre, ebből hármat szabadon felhasználhat, eladhatja, de akár oda is adhatja valakinek (barát, rokon). A jegyeknek két típusa van: az egy adott mérkőzésre szóló, és az ún. „Follow My Team”, utóbbi esetében a szurkoló bejuthat a kedvenc csapata összes meccsére.

Az teljesen mindegy, hogy ki, mikor igényel jegyet, aki hétfőn 10 órakor teszi ezt meg, annak ugyanakkora esélye van bejutni egy meccsre, mint annak, aki már decemberben leadta a kérelmét.

Az UEFA a múlt héten azt is nyilvánosságra hozta, hogy a csoportkörben mely mérkőzésekre és mely jegykategóriákban volt eddig jelentősebb érdeklődés a belépőkre. A magyar válogatott három csoportmérkőzése közül a június 14-i, Ausztria elleni, valamint a június 22-i, Portugália elleni meccs belépőit sokan keresik, míg az Izland elleni meccsre jobb esélyekkel lehet jegyekhez jutni.

Mindhárom meccsre igaz, hogy a két legolcsóbb (3-as és 4-es) kategóriájú jegyek iránt nagyon nagy a kereslet, míg a 2-es kategóriában jobbak az igénylők esélyei. Ha a rendelkezésre álló helyeknél többen jelentkeznek jegyért egy adott mérkőzésre, akkor sorsolás útján választják ki a szerencséseket, akik vehetnek belépőket. A fentiek miatt az igényléskor érdemes bejelölni, hogy adott esetben az eggyel magasabb kategóriájú jegyekből is venne az igénylő, így ha az elsődleges kategóriában nem jár sikerrel a sorsoláson, akkor bekerül az eggyel magasabb árkategória sorsolására is, vagyis növeli saját nyerési esélyeit.

További fontos információk az igénylés folyamatáról:

  1. Az igénylés során kizárólag a jegyigénylő személy adatait kell megadni, ezek az adatok kerülnek rá az összes igényelt belépőre (egy ember maximum négy jegyet tud vásárolni). Minden esetben a jegyigénylő felel a vendégeiért, ezt a megvett jegyek felhasználásakor érdemes szem előtt tartani
  2. Az igénylés során VISA és Mastercard kártya (hitelkártya) adatait kell megadni, amelyet a sorsolás után az UEFA azonnal megterhel a jegy(ek) árával, valamint a postázás költségével
  3. A jegyelosztást/sorsolást követően az UEFA azonnal levonja a megadott bankkártyáról a jegyek árát, a belépők utólagos visszamondására nincs lehetőség
  4. Az UEFA külön felhívta a szurkolók figyelmét, hogy csak annyi jegyet igényeljenek, amennyire valóban szükségük van, mert a megnyert, de feleslegessé vált jegyeket semmilyen fórumon nem lehet a későbbiekben eladni. A francia rendezők a stadionba való belépéskor ellenőrizhetik a jegyek tulajdonosának személyazonosságát, és amennyiben az nem egyezik a jegy vásárlójával, megtagadhatják a stadionba való belépést.

Itt lehet jegyet igényelni.

Top 0