• Krimi
Faktor

Brutális rémtettel riogatták, kiásatták a nógrádi férfival a saját sírját

Pár tízezer forint miatt alaposan megszervezett bosszúhadjáratot indítottak a férfi ellen.

Zsarolás és önbíráskodás miatt emelt vádat a Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség két férfi ellen, akik egy egyiküknek pénzzel tartozó fiatallal megásatták a saját sírját - közölte a Nógrád Megyei Főügyészség vezetője szerdán az MTI-vel.

Képünk csak illusztráció.

Képünk csak illusztráció.

Bóna Gyula elmondta, hogy a vita azért alakult ki, mert a 18 éves sértett mobiltelefont vásárolt az elsőrendű vádlott nevelt fiától tavaly júliusban, de azt csak részben fizette ki, és 34 ezer forinttal adós maradt.

A két vádlott, apa és fia egy salgótarjáni áruház parkolójában hivatalos eljárást színlelve, magát rendőrnek kiadva beszélt meg találkozót a fiúval, majd berántották őt az autójukba és hazahajtottak, ahol egy ásót és egy karót tettek a kocsiba. Ezután a fiatalt egy erdőbe vitték, ahol kijelentették, élve eltemetik, és ráparancsoltak, hogy ássa meg a sírját.

A sértett hozzá is fogott az ásáshoz, közben az apa arról kérdezgette, hogy mennyit ér az élete, és azt követelte, hogy fizessen nekik fél éven keresztül havi 60 ezer forintot, különben megölik. A fiú halálfélelmében ezt megígérte, majd miután megütötték, otthagyták az erdőben.

A főügyész közölte, hogy a Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség a két férfit a személyi szabadság társtettesként, hivatalos eljárás színlelésével elkövetett megsértésének bűntettével, önbíráskodás bűntettével, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntett kísérletével és könnyű testi sértés vétségével vádolja.

A két vádlott házi őrizetben van - írja az MTI.

Kommentek:

Top 0