• Külföld
Faktor

Elképesztő figyelmetlenség: elnéztek egy tizedesvesszőt a tervezéskor, de ezzel nem ért véget a hibák sora

A tengeralattjáró egyre csak drágább és drágább lesz.

Újabb probléma merült fel a spanyol haditengerészet tengeralattjárójával, az S–80-nal. Egy korábbi tervezési hiba miatt az egész konstrukciót újra kellett tervezni, mert anélkül nem tudott volna a felszínre jönni lemerülés után. Az újratervezett tengeralattjáró viszont akkora lett, hogy nem fért be a cartagenai dokkjába - írja a BBC.

A spanyol kormány még 2003 szeptemberében döntött négy új, S-80A típusú tengeralattjáró beszerzéséről. Rákövetkező évben aláírták a gyártóval a szerződést, 2007 decemberében pedig el is kezdődött az Isacc Peral (S-81) nevű első hajó megépítése.

Az akkor még Izar néven futó vállalat 2011-re ígérte az első tengeralattjáró leszállítását, de a fegyverzettel kapcsolatos kormányzati hezitálás miatt 2013-ra módosították a dátumot. Majd költségvetési problémákra hivatkozva 2015-ben állapodtak meg. A 2015-ös ígéretből azonban már 2013-ban 2017-es ígéret lett, ekkor derült ki ugyanis, hogy nem tud a felszínre jönni.

EZT IS AJÁNLJUK:
    Képünk csak illusztráció.

    Képünk csak illusztráció.

    Az illetékesek 2013-ban vették észre, hogy a jármű 100 tonnával nehezebb a tervezettnél. Ennek pokoli hatása volt a jármű felhajtóerejére: bár le tudott merülni, kétséges volt, hogy ekkora össztömeggel fel tud-e jönni a felszínre. Egy korábbi tisztségviselő az Associated Pressnek azt nyilatkozta, hogy a tervezésnél valaki elnézett egy tizedesvesszőt, és senki nem fordított figyelmet a számítások felülvizsgálatára.

    Ez a hiba még csak 14 millió euróval növelte meg a tengeralattjárók árát. A mérnökök úgy kalkuláltak, hogy ha megnövelik a hajótest hosszát, az jó hatással lesz a felhajtóerőre.

    Az S–80-at eredetileg egy 71 méter hosszú, 2200 tonnás járműnek szánták. A végleges változat 81 méter hosszú lett, 3000 tonna vízkiszorítással. Csakhogy a megnövelt hossza miatt a jármű nem fér be a Cartagenában használt dokkokba, így most azokat is át kell tervezni.

    A spanyol védelmi miniszter, Margarita Robles szerint igaz, hogy nem fordítottak kellő figyelmet a tervezésre, de a hibákat azóta javították, és az S–80 projekt továbbra is életképes.

    Kommentek:

    Top 16