• Külföld
Faktor

Rohammentő vitte kórházba az énekest, a színpadon esett össze

Először rángatózni kezdett, majd elvágódott a koncertje közben.

Rohammentővel szállították kórházba Chris Reát, miután összeesett a koncertjén. Az énekes éppen Oxfordban lépett fel, amikor rángatózni kezdett és elájult a színpadon.

Az egyik szemtanú elmondta, már negyven perce tartott a koncert és nem tűnt betegnek a 66 éves énekes. Ám egyszer csak rángatózni kezdett a bal keze. "Megpróbálta vele megfogni a mikrofont, mintha így akarná stabilizálni, ám nem ment neki. Hátrébb lépet, majd egyszerűen elvágódott. Senki sem volt a közelében, hogy elkaphassa. Ott feküdt vagy két percig, aztán gyorsan lehúzták a függönyt" - mesélte egy rajongó a Daily Mailnek.

Chris Rea tavaly agyvérzést kapott, és ezen felül is számos egészségügyi problémával küzd. Súlyos cukorbeteg, naponta hétszer lövi magát inzulinnal. Emellett pedig hashártyagyulladása és hasnyálmirigyrákja is volt.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Egyelőre nem közölték, mennyire súlyos az állapota, csak azt, hogy kórházban kezelik.

    Kommentek:

    Top 16