• Külföld

Robbantott, amikor megtudta, hogy fia születik - videó

Az amerikai apa akár egy év börtönt és pénzbüntetést is kaphat, amiért robbantással fejezte ki a boldogságát.

A nebraskai férfi, aki faápolóként dolgozik egy olyan robbanószert használt, ami kék füstöt eregetett a levegőbe. A robbanás olyan hangos volt, hogy 5 kilométerrel arrébb is hallani lehetett, és sokan azt hitték, hogy katasztrófa történt.

Miután a rendőrök eljöttek érte, a 26 éves férfi bocsánatot kért. Azt mondta, nem tudta, hogy illegális dolgot művel.

„A robbanószer, amit vettem készen kapható a legtöbb áruházban, és a jogász ismerőseim sem mondták, hogy illegális” – mondta a BBC-nek.

Azt mondta, korábban is robbantgatott a mindentől távol eső farmján, és soha senki nem panaszkodott. A mostani robbantás füstje állítása szerint krétaportól lett kék, és csak azt szerette volna vele jelezni a világ felé, hogy a felesége fiúbabát vár.

Annak ellenére, hogy a robbantásban nem sérült meg senki és semmi, a férfit engedély nélküli robbantással vádolják, börtönbüntetéssel és 1000 dollár (körülbelül 280 000 forint) pénzbírsággal sújthatják. A rendőrség szerint az utóbbi időben divatba jöttek a robbantgatások, pedig ezeket szigorú szabályokhoz kötik.

A leendő apa azt is elárulta, hogy a baba születésének alkalmából nem tervez különösebb robbantást, és hogy a kisfiú neve valószínűleg Wesson lesz, a Smith and Wesson fegyvermárka tiszteletére. 

Kommentek:

Top 0