• Autó
Autószektor

Rapid randi - az új Volswagen Touareggel

A kínai színrelépése után, de a nagy európai leleplezése előtt, amolyan random roadshow keretében egy napra idehaza is megállt a legújabb Volkswagen Touareg.

Mostanság alig akad hét, amikor ne debütálna valamelyik márkánál egy-egy új SUV vagy crosssover. Emiatt elég nehéz elkerülni, hogy ismétlésekbe ne bocsátkozzunk, hiszen kategóriainvázió mind azonos vásárlói igényekre támaszkodik. A szegmens boomja minden méretosztályban tetten érhető, és a paletták folyamatosan bővülnek és finomodnak. A Volkswagennél sem fog csitulni az offenzíva, hiszen a meglévő szabadidős modelljei – a T-Roc, a Tiguan és a Tiguan Allspace – mellé a most megérkezett vadonatúj Touargen kívül hamarosan jön legkisebb crossoverük a T-Roc alá a T-Cross, illetve a teljesen elektromos I.D. CROZZ.

Az új Touareg a belváros kellős közepén mutatták be a szakmai plénumnak, aminek akár szimbolikus jelentése is lehet, hiszen az új modell kiemelt jelentőséggel bír a márka kínálatában. A harmadik generációs Touareg az innováció csúcsát is jelenti a Volkswagen szabadidőautós szekciójában. Amíg anno az első széria inkább a terepes jelleggel domborított, addig az őt követő generáció már a szofisztikáltabb arcát mutatta, ahol a kényelem és a komfort kapta a főszerepet. A most bemutatott verzió pedig még tovább vitte ezt a vonalat és mind megjelenésével, mind pedig a közvetített technológiájával a prémium magasságokba tör. Egyébként a három nemzedék közös nevezője, hogy korának legfejlettebb megoldásait építették bele.

Forrás: Autószektor

Forrás: Autószektor

A legújabb zászlóshajó igazi robusztus megjelenésű, hosszabb és szélesebb is, mint az elődje, azonban a felhasznált anyagoknak köszönhetően még is egy bő mázsával kevesebbet nyom. A forma és stílusjegyei belesimulnak a márkaarculatba. A gyártó egyedi felszereltségi szinteket vezetett be az új Touareg esetében, ami egyértelművé teszi a modellkínálaton belüli pozícionálást az elegánstól a sportos attitűdig. A sort az úgynevezett Atmosphere szint nyitja, majd mellé becsatlakozik az Elegance és a sportos vérvonalat jelentő R-line felszereltség.

A motortérben 3.0 V6 dízelek találunk. Először a 286, majd 231 lóerős teljesítményszintekkel, amikhez jövőre csatlakozik egy szintén gázolajos 4.0 lteres 421 lóerős V8 verzió is. A kínálat benzines ágát a 3.0 literes 340 lóerős TSi jelenti majd.

Forrás: Autószektor

Forrás: Autószektor

Mondanunk sem kell, hogy az off-road csomag is extrákkal tűzdelt. Egy forgókapcsoló segítségével tudjuk kiválasztani az aktuális útviszonyoknak megfelelő szimbólumot, és az autó már teszi is a dolgát. A légrugós megoldásnak köszönhetően +25 és + 70 mm magasságállítás lehetséges, míg ugyan ez a rendszer egy bepakolás segédet is tartalmaz, aminek segítségével 50 mm lejjebb engedhetjük a kasztnit. Ez utóbbit a csomagtartóból vezérelve. Az off-road csomagban erősebb vonószemet és alsó védelmet is találunk valamint egy nagyobb 75 helyett 90 literes üzemanyagtankot.

Nem az off-road tulajdonságot sokkal inkább a vezetési komfortot segíti a Touareg kínálatában az összkerék kormányzás, ami megkönnyíti az autó manőverezhetőségét.

Forrás: Autószektor

Forrás: Autószektor

Szokták volt mondani, hogy a külső megfog, a belső megtart. Ez a mondás tökéletesen megállja a helyét az új Touareg esetében, hiszen kétség kívül az autó leglátványosabb része a digitális műszerfal, ami csaknem a teljesen végigfut a fedélzete elején. A LED színház elképesztően impozáns része lett az autó utasterének, amiről szinte teljesen száműzték a hagyományos kapcsolókat. Az úgynevezett Innovision Cockpit a Touaregben jelenik meg először és gyakorlatilag minden erről az érintőképernyőről vezérlehető. De nem ez az egyetlen újdonság. Az új Touaregben megjelenik például a "Nightvision" éjjellátó asszisztens rendszer, ami egy hőkamera segítségével jelzi sötétben a felbukkanó állatokat és embereket. A hűtőmaszkban elhelyezett „denevér szemnél” még arra is ügyeltek, hogy a bepiszkolódott lencsét a szélvédő-mosóhoz hasonlóan tisztani is lehessen.

Forrás: Autószektor

Forrás: Autószektor

Az új Touaregben tehát a Volkswagen modellek történetének legtöbb asszisztens-, menetdinamikai- és komfortrendszere érhető el. A fentebb említett példák persze csak morzsák a kínálatból, amiket feltehetőleg megismerni és nem utolsó sorban használni csak egy hosszabb együttlét után lehetséges, de bízunk abban, hogy erre is hamarosan sor kerül. Az új Volkswagen Touareg ára 17,8 millió forinttól indul.

További cikkekért látogasson el az Autószektor oldalára

Kommentek:

Top 0