• Krimi
Faktor

Rálőttek a főszerkesztőre, aki Erdogant bírálta - videó

Egy merénylő lőtt rá a Cumhuriyet kormánykritikus napilap főszerkesztőjére, aki éppen egy isztambuli bírósági épület előtt várakozott, miközben a bírói testület a rá kiszabandó ítéletről tanácskozott odabent.

Szemtanúk szerint Can Dündarnak nem esett baja, de egy másik újságíró a lábán könnyebben megsérült. A helyszínen készült tévéfelvételeken az látszik, ahogy a támadót ellenállás nélkül őrizetbe veszik.

Dündar azt mondta:

Csak annyit láttam, hogy rám fogja a fegyvert.

Az éppen folyó perben ugyancsak érintett újságíró, Erdem Gül (a Cumhuriyet ankarai tudósítója) szerint a támadó azt kiáltotta: áruló!

Dündart és Erdem Gült azért állították bíróság elé, mert tavaly májusban beszámoltak arról, hogy Törökország 2014-ben fegyvereket szállított Szíriába - írja az MTI. A Cumhuriyet című lap állításai alátámasztására videofelvételeket is közölt. A két férfi az ügyészség szerint ezzel terroristahálózatokat támogatott, kémkedett, és a kormány hatalmának megdöntésére tett kísérletet.

Top 0