• Külföld

Rákosnak hazudta magát a diák, beköltözött a tanárához és pokollá tette az életét

Börtönbüntetést kapott az a fiatal lány, aki tönkre tette tanára életét. Rákos betegnek hazudta magát, beköltözött a nő otthonába, aki nem sokkal később az állását és a férjét is elvesztette.

"Mint egy kakukk a fészekben" - olyan volt Elisa Bianco Sally Rettallack és családja életében. A fiatal lány 16 évesen ismerkedett meg a nővel, aki előadó volt a főiskolán.

Azt mondta, hogy a családjában folyton verik, egyre rosszabb állapotban van és, hogy ezt elhitesse eljátszotta, hogy pánikbeteg. A tanárnő felajánlotta, hogyha segítségre van szüksége keresse meg őt otthon. A lány nem sokkal később meg is jelent és beköltözött hozzájuk. Azt hazudta, hogy rákos beteg, és egyre inkább átvette az irányítást a család felett. Fondorlatokkal elválasztotta a nőt és a férjét, majd annyi törődést kívánt, hogy a nő még a munkáját is elvesztette. Hónapokkal később jöttek rá a csalásra, de addigra tönkre ment a család élete. A nő most Franciaországban próbál új életet kezdeni. A csaló lány bírósági tárgyalásán azt mondta, ő őszintén hitt Elisa-nak. A lány végül 2 év 8 hónap börtönbüntetést kapott - írja a Sun.

Top 0