• Sport
Faktor

Radikális változások jönnek a labdarúgásban

Az elmúlt másfél évben elkészítették a labdarúgás új szabálykönyvét, amit a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) Szabályalkotó Testülete ezen a héten Londonban elfogadott. A szervezet márciusban ratifikálhatja a szabálykönyvet, így akár már az Eb-n is az új szabályok szerint játszhatnak a válogatottak.

Fotó: Europress - Clive Rose/AFP

Fotó: Europress - Clive Rose/AFP

A szabályokról David Elleray (aki korábban a Premier League-ben volt bíró, ő egyértelműsítette a javaslatokat) azt mondta, hogy azok remélhetőleg mindenki számára egyértelműek lesznek.

Próbáltuk kerülni a szakzsargont, világosan és érthetően akartunk fogalmazni. Igyekeztük elkerülni a sok felesleges ismétlést, a mai viszonyokhoz igazítottuk a szabályokat. A javaslatok apránként álltak össze, és előtte nem vizsgálta felül őket senki, ezért voltak benne ellentmondások.

A Guardian kiemelt néhány fontosabbat a változások közül, a hozzájuk fűzött magyarázatok kivétel nélkül mind Elleraytól származnak.

EZT IS AJÁNLJUK:

    KezdőrúgásA jelenlegi szabály azt mondja, hogy a bíró jelére először előre kell, hogy mozduljon a labda, a játékosoknak pedig a saját térfelükön kell állniuk. Ez most megváltozik, a labdát bármelyik irányba el lehet rúgni kezdéskor (értelemszerűen előre, oldalra és hátulra).

    Mérkőzés előtti kiállítás2005-ben az Arsenal–Manchester United meccs előtt Patrcik Vieira és Roy Keane verekedett majdnem össze. Az új szabályok szerint a bírónak ugyanilyen esetben lehetősége lenne kiállítani mindkét játékost. A csapatoknak ugyanakkor nem kellene 10 emberrel játszaniuk, még a kezdés előtt beküldhetnek egy-egy cserejátékost, így viszont csak két cseréjük maradna a mérkőzésen.

    Keane és Vieira balhéja:

    Ápolás után nem feltétlenül kell lemenni a pályáról„Ha valaki azért sérül meg, mert olyan szabálytalanságot követtek el vele szemben, ami sárga vagy piros lapot ért, akkor gyors orvosi kezelést kaphat, és nem kell lemennie. Mindig is tisztességtelen volt, ha a bűnös csapat emiatt került emberelőnybe a vétlen csapattal szemben.”

    Gyors visszatérés a pályára„Ha egy játékos cipőt cserél, akkor várnia kell, amíg jön a következő játékmegszakítás, és csak akkor mehet vissza játszani, ha a játékvezető megnézi az új cipőit. Mi azt mondjuk, hogy bármit is cserél ki a játékos meccs közben, azt a negyedik bíró vagy a partjelző is leellenőrizheti, és a játékos azonnal visszamehet a pályára.”

    Ellenfél megragadása„Két játékos lemegy a pályáról. Az egyik megpróbál visszamenni és megjátszani a labdát, mire a másik megragadja, és visszahúzza őt. Abban a pillanatban a bíró ad egy lapot, a meccs pedig játékvezetői labdával folytatódik. Ez így teljesen rossz, szerintünk ezért szabadrúgás járna, vagy tizenegyes, ha az eset a tizenhatoson belül történne.”

    Gól megakadályozása„Ha egy jogosulatlan csere berohan a pályára, és megakadályozza a gólszerzést, akkor közvetett szabadrúgást kell ítélnie a bírónak. Ha az orvosi stáb egyik tagja csinálja ezt, akkor játékvezetői labdával folytatódik a meccs, ami rossz a focinak. A szabályt megszegő csapat ugyanis előnyhöz jut ilyenkor. Ezentúl közvetlen szabadrúgást vagy tizenegyet kell ítélnie a bíróknak ilyen esetekben.”

    Leshelyzet„A mostani szabálykönyv egy része azt mondja, hogy a szabadrúgás onnan jár, ahol a bíró lefújja a szabálytalanságot. Egy másik rész viszont azt írja, hogy onnan jár a szabadrúgás, ahol a játékos állt, amikor a partjelző jelezte a lest. A szabálytalanságot elkövető játékos akár 18 métert is megtehet aközött, amíg a partjelző jelez és a bíró lefújja a támadást. A jövőben onnan jár szabadrúgás, ahol a bíró lefújja a szabálytalanságot, még akkor is, ha az ellenfél a másik csapat térfelén kapja meg a labdát. Ugyebár a saját térfelén senki nem lehet lesen, de visszasétálhat oda a szabálytalanság után.”

    Top 16