• Pénz
Faktor

Quaestor-ügy: kevesebbet kaphatnak vissza a károsultak

A kormány új törvényjavaslatot készített a Quaestor-károsultak megsegítésére, pár héttel azután, hogy az Alkotmánybíróság részben megsemmisítette az előző verziót. A hvg.hu birtokába jutott mostani változat kisebb terhet helyez a bankokra, a károsultak pedig összességében tízmilliárdokkal alacsonyabb összegre számíthatnak. A lap úgy tudja, hogy a Hungária kötvénykárosultjait bevonják a kártalanításba.

A kártalanításra jogosultak köre tehát bővült, de a Buda-Cash brókerház károsultjai továbbra sem kerültek be a törvénytervezetbe. További változás, hogy a többiek is kevesebb pénzt kaphatnak majd, mint az előző verzió szerint. Az Alkotmánybíróság által kifogásolt korábbi változatban a kötvénytulajdonosok visszakaphatták volna azt az összeget, amennyiért vásárolták az értékpapírt. Ez két részből áll volna össze: a Betétbiztosítási Alap (Beva) 6 millióig kártalanít, a fennmaradó összeget 30 millióig a Quaestor-kötvényesek kárrendezési alapja állta volna.

A Quaestor-károsultak az Alkotmánybíróságot és a kormányt is bírálták

A Quaestor-károsultak az Alkotmánybíróságot és a kormányt is bírálták

Fotó: Simay Dóra

EZT IS AJÁNLJUK:

    A mostani elképzelés szerint azonban ebből le kell majd vonni a már beszedett hozamokat, majd az így fennmaradó összegnek is csak a 90 százalékára tarthatnak igényt a károsultak – írja a hvg.hu. A kártalanításban körülbelül 32 ezer ügyfél lesz érdekelt, akiknek nagyjából 60 milliárd forint jár. Ebből 3 milliárd megy a Hungária károsultjainak.

    Az Alkotmánybíróság korábbi döntésére, amely alapján meg kellett változtatni a törvényt, a kormány úgy reagált: a bankok elérték a céljukat, a kártalanítás akadályozását.

    Top 16