• Krimi
Faktor

Otthagyta a fagyban részeg barátját, a mentők se találták a férfit

A férfi ugyan kihívta a mentőket, de nem segített nekik a sötétben megtalálni a fekvő embert.

A két férfi januárban rúgott be egy közös ismerősüknél Pétfürdőn, ahonnan este tíz körül indultak haza. Egyikük annyira részeg volt, hogy menet közben többször elesett, és végül egy lépcsősor aljában eldőlt, majd nem kelt fel a földről. A társa próbálta lábra állítani, de mivel ő is ittas volt, nem sikerült neki, ezért aztán inkább mentőt hívott.

Illusztráció.

Illusztráció.

Annyira sötét volt, hogy a kiérkező mentősök nem találták a földön fekvő embert, ezért elmentek. A férfi társa ezt látta, de nem ment oda, hogy megmutassa, hol találják. Amikor elhajtott a mentőautó, még egyszer betelefonált, és megmondta azt is, hogy nem fogja megvárni a mentő megérkezését. Ezután valóban el is ment, hátrahagyva társát a -10 fok körüli hidegben. A mentősök másodjára sem találták meg a részeget, aki végül az éjszaka folyamán felkelt, és hazajutott. Útközben azonban elvesztette a cipőjét, ami miatt nyolc napon belül gyógyuló fagyási sérüléseket szenvedett több lábujján.

A Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészség segítségnyújtás elmulasztása miatt emelt vádat a hátrahagyott férfi 23 éves társával szemben – tájékoztatott az ügyészség.

Kommentek:

Top 0