• Krimi
Faktor

A bordélyházból szerzett pénzét akarta tisztára mosni

A szegedi férfi negyvenmillió forintot próbált tisztára mosni, hogy finanszírozza bűnszervezetét.

Képünk illusztráció.

Képünk illusztráció.

Fotó: Mészáros Annarózsa

A férfi 2014 márciusától egy Franciaországban működő, prostituáltakat kizsákmányoló bűnszervezet egyik magyar tagjával állt kapcsolatban, aki negyvenmillió forintot akart legálissá tenni. A férfi az összeget átadta a gyanúsítottnak, aki befizette a megadott bankszámlára, majd ugyanazon a napon adásvételi szerződést kötöttek egy házról. A gyanúsított a szerződésben negyvenmillió forint foglaló kifizetését vállalta, de a megállapodásban rögzített határidő végéig nem fizette ki a teljes összeget. A gyanúsított ezzel elveszítette a foglaló összegét, és a negyvenmillió forint a férfihez került - mondta Serfőző Katalin, a főügyészség szóvivője az MTI-nek.

A gyanú szerint az adásvételi szerződést eleve azért kötötték, hogy a bűnszervezet működéséből származó negyvenmillió forintot elfedjék, tehát a gyanúsított valójában nem akarta megvenni az ingatlant. Májusban - egy szintén a bűnszervezettel kapcsolatban álló - szegedi testvérpár ellen indult hasonló eljárás egy fiktív ingatlan-adásvétel miatt.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Márciusban tizenkét férfit vettek őrizetbe, valamint több száz millió forint értékben pénzt és vagyontárgyakat foglaltak le.

    A gyanú szerint egy szegedi család tagjai és hozzájuk kapcsolódó emberek alkotta bűnszervezet tagjai Csongrád megyében beszervezett prostituáltakat futtattak Franciaország több városában, például Bordeaux-ban, Nizzában és Strasbourgban.

    Nemrég arról is írtunk, hogy külföldön futtatott prostituáltakat egy nyíregyházi bűnszervezet. Részleteket itt olvashat.

    Kommentek:

    Top 16