• Politika
Faktor

Párizsi klímakonferencia - a klímaváltozás a legfontosabb nemzetbiztonsági kockázat

Az ENSZ november 30. és december 11. között tartja 21. klímakonferenciáját Párizsban. A 195 országot érintő tanácskozás célja egy olyan globális megállapodás aláírása, amelynek betartásával sikerül visszaszorítani az éghajlatváltozást és 2 Celsius fok alatt tartani az átlaghőmérséklet-növekedést. Áder János köztársasági elnök arról beszélt a Kossuth Rádióban, hogy Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke és a Kínai Kommunista Párt központi bizottsága is a klímaváltozást nevezte a legfontosabb nemzetbiztonsági kihívásnak.

A két legnagyobb szennyezőről beszélünk – mondta a köztársasági elnök, aki arra is kitért, hogy a két ország tavaly októberben megállapodást is kötött a klímaváltozás visszaszorításáról – írta meg az MTI.

Áder János szerint biztató, hogy azok az - elsősorban olajipari - cégek, amelyek korábban Koppenhágában megfúrták a megállapodást, ma mégis mellette vannak. De, az már egy másik kérdés, hogy a végrehajtásnak is ennyire örülnek-e majd– mondta Áder János.

Fotó: AFP / Raphael Alves

Fotó: AFP / Raphael Alves

A köztársasági elnök azt is elmondta, hogy a kiotói konferenciához képest sokkal több a résztvevő. Már 156 ország közölte, hogy milyen kibocsátás-csökkentést vállal. Ebből azt is lehet tudni, hogy milyen következményei lesznek, ha maradéktalanul végrehajtják azt. Az államfő szerint az egyre fogyatkozó édesvízért háborúk fognak elindulni és ha nincs jó minőségű termést adó föld és víz, akkor az emberek elindulnak más vidékekre, vagyis még jelentősebb lesz a migráció.

Áder János az interjúban elmondta, örül neki, hogy egyre több közintézményt és iskolát szerelnek fel napelemmel és egyre többen gondolkodnak környezetkímélő technikák alkalmazásában. A politikusok felelősségének nevezte, hogy minden lehetőséget kihasználjanak arra, hogy ezt az érzékenységet megtartsák és a megfelelő döntéseket időben meghozzák.

Top 0