• Krimi
Faktor

Leolvasta a bankkártya adatokat a pesti üzletben, luxuscikkeket vásárolt a vevők pénzén

A fiatal pénztárosnő csaknem harmincszor próbálkozott más bankkártyájának adataival vásárolni, többször sikerült is neki.

A rendőrökhöz január 3-án érkezett bejelentés, hogy egy V. kerületi Váci utcai ruházati üzletben január 2-án a vásárlás után egy pár percre ott felejtett bankkártyával több sikertelen tranzakciót hajtott végre egy ismeretlen személy 1 millió 300 százezer forint értékben.

A helyszíni adatgyűjtés és az üzlet kamerafelvételei alapján a nyomozók azonosították az elkövetőt, a 26 éves H. Melittát, aki az ott felejtett bankkártya adataival próbált meg visszaélni. A nyomozók H. Melittát a munkahelyén kedden elfogták, előállították, és kihallgatták.

A pénztárosnő a kihallgatása során elmondta, hogy 2017 november közepétől január 2-ig közel harminc esetben vásárolt, vagy próbált vásárolni úgy, hogy a vevők bankkártya adatait feljegyezte majd azokat később a saját vásárlásainál felhasználta. H. Melitta a sértettek bankkártya adataival visszaélve cipőket, parfümöt, táskát és ruhaneműt vásárolt különböző internet áruházakból.

EZT IS AJÁNLJUK:

    A BRFK V. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói H. Melitta ellen információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás kísérlete miatt indítottak eljárást - írja a police.hu.

    Kommentek:

    Top 16