• Élet
Faktor

Ötcsillagos luxushotel nyílt kutyáknak

Dél-Afrikában nyílt a luxus kutyapanzió fürdővel, csillárokkal és platina lakosztályokkal. A tulajdonos azt mondja, kóbor kutyáknak is akar majd nyitni egy otthont.

Illusztráció

Illusztráció

Fokvárosban nyílt meg nemrég az első luxushotel kutyák számára, a Frits. Azt, hogy a dél-afrikaiak kutyaőrültek, nem nehéz megállapítani a strandokon, a parkokban és a hegyi túraútvonalakon.

„@Frits Hotel & Napközi" egy széles utca mellett, a magas irodatornyok árnyékában van. Korábban a műemlékvédelmi  épületben egy szórakozóhely kapott helyet.

Emberek pórázonA hotel bejáratnál egy figyelmeztető tábla áll a következő felirattal: „Illetéktelen kétlábút pórázon kell tartani." Néhány méterre tőle pedig: „Puppyrazzi szigorúan tiltott”, ugyanis a kölyköket nem szabad fotózni. 

A 32 éves alapítónak, Yanic Smitnek tanulmányai alatt jött a luxus kutyahotel ötlete. Akkoriban a diáktársai csak nevettek ezen. Néhány évvel később azonban Yanic berendezett egy egyágyas szobát és társalgót mindennel, amire egy kutya vágyhat, épített egy fürdőt és egy fedett játszóteret.

Illusztráció

Illusztráció

A kutyapanzió nem újdonság Fokvárosban. Viszont olyan nincs még egy, ahol a szobák neve „Jurassic Bark” vagy „Sweetie Paw (Édes mancs)” és a kutyakosár színe össze van hangolva az egyedi dizájnos tapéta színével. Egy éjszaka ára körülbelül 20 euróba kerül, ami tartalmazza a sétáltatást, és az ebéd utáni alvást klasszikus zene kíséretében. A kutya gazdája pedig a telefonján bármikor láthatja, hogy kedvence éppen mit csinál, ugyanis a hotelben mindenütt kamerák lógnak.

Csillárok és TV

Az elkényeztetett kutyák pedig felárért kaphatnak á-la-carte ellátást és dupla méretű plüss ágyneműt. A „Dogald Trump – Your Royal Houndness” lakosztályban egy különleges csillár lóg a mennyezetről. Mellette a „Hollywoof” lakosztályban pedig fényes, ezüstös párnán lehet aludni. És persze a televízió sem hiányzik.

A legtöbb kutya ahhoz van szokva, hogy egy adott időponttól megy otthon a tv. Ezt akarjuk mi is nyújtani a számukra, hogy ezzel otthon érezhessék magukat

– mondja a tulajdonos. Habár a szállás ára Dél-Afrikában nagyon drága, mégis van rá elég kereslet. A legtöbb ügyfél a hotelt napköziként használja, amíg dolgoznak. Szilveszterkor pedig 100 helyre 86 foglalás érkezett. Egy nő a kutyájával Pretoriából repült Fokvárosba csak azért, mert nem bírta elviselni a gondolatot, hogy kutyája egy közönséges kutyapanzióban legyen. Egy német család pedig mindkét kutyáját azonnal két hónapra befizette.

A kóbor kutyákat is megmentik

A különleges kívánságok természetesen nem ritkák. Egy tulajdonos például feltétlenül azt akarta, hogy kutyája séta közben megmássza a fokvárosi hegyi oroszlán fejét. Mások pedig foglaltak a hotelben saját portaszolgálatot és autós kirándulásokat is, kilátással a tengerre.

A tulajdonos azt mondja, a kóbor kutyákra is gondol. Egy jótékonysági szervezettel együttműködve feltáplálják őket a hotelben, majd megpróbálnak nekik otthont találni - írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

Yanic Smit már újabb luxus kutyapanzió megnyitásán gondolkodik, ugyanis érdeklődnek Londonból és Dubajból is. Azt mondja:

olyan sok pénzt akarunk keresni, hogy létre tudjunk hozni egy újabb kutyaotthont.

Top 0