• Kultúra
Faktor

Karnyújtásnyira az újabb siker: magyar filmért izgulhatunk az Oscar-díjátadón

A Saul fia és a Mindenki után a Testről és lélekről című film is Oscart kaphat.

Oscar-díjra jelölte a Testről és lélekről című magyar filmet a legjobb idegen nyelvű alkotások között az amerikai filmakadémia, amely kedden Los Angelesben jelentette be a legrangosabb hollywoodi elismerés végső esélyeseit - írja az MTI.

Enyedi Ildikó műve egy chilei, egy libanoni, egy orosz és egy svéd alkotással lesz versenyben a díjért, amelyet a phjongcshangi téli olimpiai játékok miatt a szokásos február helyett március 4-én adnak át Los Angelesben, 90. alkalommal.

Magyar film eddig két alkalommal kapott Oscar-díjat ebben a kategóriában, 1982-ben Szabó István Mephisto című alkotása, 2016-ban pedig Nemes Jeles László holokausztdrámája, a Saul fia.

EZT IS AJÁNLJUK:

    A Testről és lélekről többek között elnyerte a fődíjat a tavalyi berlini filmfesztiválon, főszereplője, Borbély Alexandra pedig megkapta a legjobb női alakításért járó Európai Filmdíjat.

    A Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia gáláját most kivételesen nem február végén, az utolsó vasárnapon rendezik, a phjongcshangi téli olimpiára való tekintettel egy héttel eltolják a díjkiosztót, és március 4-én drukkolhatunk a jelölteknek. Az Oscart a tavalyihoz hasonlóan Jimmy Kimmel fogja vezetni - írja a 24.hu.

    A legfontosabb kategóriák jelöltjei

    Legjobb film:

    • Dunkirk
    • Fantomszál – Phantom Thread
    • Három óriásplakát Ebbing határában – Three Billboards Outside Ebbing, Missouri
    • Lady Bird
    • Legsötétebb óra – Darkest Hour
    • A Pentagon titkai – The Post
    • Szólíts a neveden! – Call Me by Your Name
    • Tűnj el! – Get Out
    • A víz érintése – The Shape of Water

    Legjobb rendezés:

    • Paul Thomas Anderson (Fantomszál)
    • Guillermo Del Toro (A víz érintése)
    • Greta Gerwig (Lady Bird)
    • Christopher Nolan (Dunkirk)
    • Jordan Peele (Tűnj el!)

    Legjobb női főszereplő:

    • Sally Hawkins (A víz érintése)
    • Frances McDormand (Három óriásplakát…)
    • Margot Robbie (Én, Tonya)
    • Saoirse Ronan (Lady Bird)
    • Meryl Streep (A Pentagon titkai)

    Legjobb férfi főszereplő:

    • Timothée Chalamet (Szólíts a neveden!)
    • Daniel Day-Lewis (Fantomszál)
    • Daniel Kaluuya (Tűnj el!)
    • Gary Oldman (Legsötétebb óra)
    • Denzel Washington (Roman J. Israel, Esq.)

    Legjobb női mellékszereplő:

    • Mary J. Blige (Mudbound)
    • Allison Janney (Én, Tonya)
    • Lesley Manville (Fantomszál)
    • Laurie Metcalf (Lady Bird)
    • Octavia Spencer (A víz érintése)

    Legjobb férfi mellékszereplő:

    • Willem Dafoe (Floridai álom)
    • Woody Harrelson (Három óriásplakát Ebbing határában)
    • Richard Jenkins (A víz érintése)
    • Christopher Plummer (A világ összes pénze)
    • Sam Rockwell (Három óriásplakát Ebbing határában)

    Legjobb operatőr:

    • Szárnyas fejvadász 2049
    • A legsötétebb óra
    • Dunkirk
    • Mudbound
    • A víz érintése

    Legjobb eredeti filmzene:

    • Dunkirk
    • Fantomszál
    • A víz érintése
    • Star Wars: Az utolsó Jedik
    • Három óriásplakát Ebbing határában

    Legjobb idegen nyelvű film: 

    • A Fantastic Woman
    • The Insult
    • Szeretet nélkül (Loveless)
    • Testről és Lélekről
    • A négyzet

    Legjobb eredeti forgatókönyv:

    • Három óriásplakát Ebbing határában
    • Lady Bird
    • Rögtönzött szerelem
    • Tűnj el!
    • A víz érintése

    Legjobb adaptált forgatókönyv:

    • The Disaster Artist
    • Elit játszma
    • Logan
    • Mudbound
    • Szólíts a neveden!

    Legjobb vágás:

    • Dunkirk
    • Én, Tonya
    • Három óriásplakát Ebbing határában
    • Nyomd, bébi, nyomd!
    • A víz érintése

    Legjobb látványtervezés:

    • Dunkirk
    • Legsötétebb óra
    • Szárnyas fejvadász 2049
    • A szépség és a szörnyeteg
    • A víz érintése

    Legjobb kosztümtervezés:

    • Fantomszál
    • Legsötétebb óra
    • A szépség és a szörnyeteg
    • A víz érintése
    • Viktória királynő és Abdul

    Legjobb eredeti filmzene:

    • Dunkirk
    • Fantomszál
    • Három óriásplakát Ebbing határában
    • Az utolsó Jedi
    • A víz érintése

    Legjobb betétdal:

    • Coco – Remember Me
    • A legnagyobb showman – This is Me
    • Marshall – Stand Up for Something
    • Mudbound – Mighty River
    • Szólíts a neveden! – The Mystery of Love

    Legjobb hang:

    • Dunkirk
    • Nyomd, bébi, nyomd!
    • Szárnyas fejvadász 2049
    • Az utolsó Jedi
    • A víz érintése

    Legjobb hangvágás:

    • Dunkirk
    • Nyomd, bébi, nyomd!
    • Szárnyas fejvadász 2049
    • Az utolsó Jedi
    • A víz érintése

    Legjobb képi effektusok:

    • A galaxis őrzői 2
    • Kong: Koponya sziget
    • Majmok bolygója – Háború
    • Szárnyas fejvadász 2049
    • Az utolsó Jedi

    Legjobb smink/maszk:

    • Legsötétebb óra
    • Az igazi csoda
    • Viktória királynő és Abdul

    Legjobb dokumentumfilm:

    • Abacus
    • Icarus
    • Last Men in Aleppo
    • Strong Island
    • Visages Villages

    Legjobb animációs film:

    • Bébi úr
    • The Breadwinner
    • Coco
    • Ferdinand
    • Loving Vincent

    Legjobb rövid animációs film:

    • Dear Basketball
    • Garden Party
    • Lou
    • Negative Space
    • Revolting Rhymes

    Legjobb rövidfilm:

    • DeKalb Elementary
    • The Eleven O’Clock
    • My Nephew Emmett
    • The Silent Child
    • Watu Wote

    Legjobb rövid dokumentumfilm:

    • Edith+Eddie
    • Heaven is a Traffic Jam on 405
    • Heroin(e)
    • Knife Skills
    • Traffic Stop
    Kommentek:

    Top 16