• Autó
Faktor

Opel Insignia bemutató: metamorfózis katarzis nélkül

Elegáns vonalakkal, kupés stílusjegyekkel, 175 kilogrammos fogyókúra után, igényes összkerék-meghajtással és friss szentgotthárdi turbós benzinmotorral indul harcba az új Insignia, hogy visszaszerezze az Opel megbecsülését a középkategóriában.

Hogy néz ki?

Mindent beleadott az Opel az Insignia Grand Sportba, ami dinamikussá és élénkké tesz egy középkategóriájú limuzint. Elődjéhez képest akár 175 kilogrammal könnyebb az új konstrukció, ami jó hatással volt mind a vezethetőségére, mind a dinamikájára. Az atletikus autó 29 milliméterrel alacsonyabb a korábbi Insigniánál, nyomtávja 11 milliméternyit szélesedett, jóval rövidebbek lettek a karosszéria túlnyúlásai, miközben a tengelytáv 92 millimétert nőtt.

Fotó: Autószektor

Fotó: Autószektor

EZT IS AJÁNLJUK:

    Javult az egyenesfutása, és nagy sebességnél a stabilitás is. A továbbfejlesztett flexride-futómű automatikusan, illetve a választható standard, sport és tour módnak megfelelően szabályozza a lengéscsillapítást, a kormányzást és a hajtást. A kocsi finomhangolását a Nürburgringen kapta, de ennek ellenére nem sportossága, hanem inkább kiegyensúlyozott komfortja határozza meg vezetését.

    Milyen vezetni?

    Jó kocsi az Insignia, de ez a megállapítás az elődre is igaz volt. A tervezők valójában nem egy új autót építettek, hanem javították az előző hibáit. Tágas, kényelmes, könnyed és igazán nagyautós. Érezni a fogyókúra jótékony hatását, élénken, semlegesen vette a kanyarokat. Jók a visszajelzései, mind a kormány-, mind a futómű támogatja a lendületes autózást. Aki a komfortos hangolást szereti, örülni fog, az Opel lágyra tervezte az Insigniát, a feszesebb csillapítás csak a csúcsmotorokkal szerelt tesztautók kiváltsága volt. Analóg és digitális kijelzők tájékoztatnak, az ergonómia kiváló, az ülések jól tartanak, felárért finoman masszíroznak is.

    Fotó: Autószektor

    Fotó: Autószektor

    A változtatható csillapítású futómű mindhárom választható módjában másodpercenként 500-szor, azaz percenként 30 ezerszer állítja a futómű a csillapítást elektro-hidraulikusan az útállapothoz és a menethelyzethez. Sport állásban el is menthetők a kormányzás, a gázvétel és a csillapítás személyes preferenciái. Ráadásul a szoftver megtanulja a pilóta vezetési stílusát. Hiába, ha versenyautós élményeket keresünk, csalódni fogunk, a kocsi sport módban sem több, mint egy középkategóriás üzleti szedán, nem képes átlépni az árnyékán még a kétliteres, 260 lóerős turbós benzinmotorral sem. Pedig raliversenyzőként álmodó, néhány éve még aktívan csapató kollégám mindent megpróbált, hogy életet leheljen a jelenleg legerősebb konstrukcióba. De nem vert szaporábban tőle a szíve (nekem persze majd kiugrott félelmemben), pedig még a menetstabilizálót is kikapcsolta.

    Fotó: Autószektor

    Fotó: Autószektor

    A környezet ideális volt a farolásra: Taunus-hegység, köd, enyhe szitálás és gyér forgalom. Az éjszakát tökéletesen megvilágították az új LED-fényszórók. A szinte nappali fényárban előttünk keresztben átrohanó vadnyulak flegma nyugalma dühítő volt, az autó még erőltetett menetben sem vérfagyasztó, ha ijesztgetni akarjuk a vadakat, várnunk kell a fémesen recsegő OPC-változatra. Már. ha lesz. Egyelőre nem sokat hallottunk róla. Azt azonban a gyári emberek elkotyogták, hogy az Insigniának Kínában fut hibrid változata is, de hogy ebből lesz-e valami Európában, arról nem beszéltek, arról viszont igen, hogy már dolgoznak a hét év múlva érkező következő generációs Insignián.

    Csalódás volt az automatikus váltó, az Aisin féle nyolcfokozatú a nyugdíjas tempót szereti, a sportos használatot nem támogatja tétovasága, lassúsága és ütemtelen kapcsolási programja. Sport módja nincs, kézzel, a kormány mögötti fülekkel is válthatunk, de az sem termel adrenalint. Az Insignia nem korbácsolja fel az érzékeinket, csak a szépen hangolt Bose hangrendszer okoz egy kis bizsergést a tarkómon.  

    Fotó: Autószektor

    Fotó: Autószektor

    Sofőrtársam tett róla, hogy felejthetetlen maradjon a tesztvezetés: egy trükkös autópályakihajtónál, ahol szerinte nem balra, hanem jobbra kellett volna tartanom, belenyúlt a kormányba és próbálta akaratát érvényesíteni. Kisebb cicaharc alakult ki köztünk, szerencsére sikerült állóra fékeznem az autót egy centire a szétágazó szálak találkozási pontjától, amikor elvágtatott jobbra tőlünk százzal egy pótkocsis szerelvény, rajta egy útépítő géppel. Ha hagyom, hogy a kolléga nyerjen, már javában élvezzük egy frankfurti kórház intenzív részlegének vendégszeretetét. (Kuka utas, vésd az észbe ne szólj bele a vezetésbe!) Ide kapcsolódó gondolat, hogy a sávtartó automatika egyáltalán nem erőszakos, megkísérli finoman visszaterelni a sávba az autót, de ha ellenállásba ütközik, a vezetőre bízza a döntést. Nem úgy, mint a kollégám...

    Arról, hogy mennyibe kerül, és hogyan megy, az Autószektor oldalán olvashat!

    Kommentek:

    Top 16