• Belföld
Faktor

Olcsóbban utazhatnak a cirkuszjeggyel rendelkező diákok

Utazási kedvezményt kapnak kísérőjükkel együtt azok a diákok, akiket kitűnő bizonyítványuk miatt korábban ingyen cirkuszjeggyel jutalmazott a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ.

A Klik azokra a kritikákra reagált, miszerint a szegényebb családban élő gyerekek a magas utazási költségek miatt nem tudják beváltani cirkuszjegyüket.

A Klik a Faktornak elmondta, a MÁV Zrt. egyedi utazási kedvezményt ad minden ajándék cirkuszjeggyel rendelkező diák és egy felnőtt kísérője számára. A diákok 90, kísérőjük pedig 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményben részesülnek, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával.

Az utazási kedvezmény a vonatjegy megvásárlásakor kizárólag az ajándékba kapott utalvánnyal vehető igénybe, a visszaúton pedig az előadásra beváltott jeggyel tudják igazolni a kedvezményre való jogosultságot.

A Klik június 14-én közölte, hogy minden kitűnő bizonyítvánnyal rendelkező általános iskolai tanuló ajándék jegyet kap a Fővárosi Nagycirkuszba, országszerte 112 ezer jegyet osztanak ki a központ és a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (Maciva) együttműködésének köszönhetően.

Kommentek:

Top 0