• Krimi
Faktor

Fordulat Eva Rezesová ügyében, ekkor engedik ki a börtönből

A négy ember haláláért felelős szlovák nő a börtönben példásan viselkedett.

A kilenc évre ítélt Eva Rezesová jó magaviselete miatt akár már idén nyáron, büntetésének kétharmada után szabadulhat - írja a Blikk. A négy ember haláláért felelős szlovák milliomos a jó magaviselete miatt mehet haza, feltételesen. A lapnak Rezesova családjának egyik tagja elmondta, hogy reménykednek a kérelem pozitív elbírálásában.

Fotó: Europress - AFP/Ferenc Isza

Fotó: Europress - AFP/Ferenc Isza

"Nagyon várják haza a gyermekei, rokonai, akik nem engedték el a kezét egy percre sem a legnehezebb évek alatt, rendszeresen látogatták budapesti börtönében" - tették hozzá.

EZT IS AJÁNLJUK:

    A lap úgy tudja, hogy az elmúlt hat évet mintarabként töltötte a szlovák nő. A szabályokat betartotta, konfliktusa senkivel sem volt, a varrodában dolgozik.

    Rezesová még 2012-ben az M3-as autópályán rohant bele BMW terepjárójával az előtte haladó Fiat Puntóba. Hárman a helyszínen életüket vesztetették, a negyedik áldozat a kórházban halt meg.

    Kommentek:

    Top 16