• Külföld
Báthory Róbert

Netanjahu: a zsidók újra célpontokká váltak, csak azért, mert zsidók

A holokauszt nemzetközi emléknap beszélt arról az izraeli kormányfő, hogy a holokauszt emlékének megőrzése különösen fontos a feltámadó, olykor erőszakos antiszemitizmus mostani időszakában, mert a megemlékezések által tudatosul, hova is tud vezetni a legrégebbi és legidőtállóbb gyűlölet.

Zsidó közösségek növekvő félelemben élnek világszerte, és a gyűlölet célpontjává válnak zsidók egyenként, ahogy kollektívan is, a zsidó állam képében Izraelt ugyanazokkal a jelzőkkel és szidalmakkal támadják, amelyekkel a zsidó embereket illették az idők kezdete óta

- mondta Netanjahu.

Fotó: Europress / Getty Images

Fotó: Europress / Getty Images

EZT IS AJÁNLJUK:

    Szerinte az iszlamista szélsőségesek belevegyítik a legfelháborítóbb antiszemita gondolatokat vérengző doktrínáikba. Ez látható Gázában, Rakkában és Teheránban is. De Európában is. 

    Ugyanakkor nem csak az iszlám szélsőségesek követik el mindezt Európában és a Közel-Keleten, hiszen köztiszteletben álló nyugati véleményformálók is át lettek itatva a zsidó emberek és a zsidó állam elleni gyűlölettel

    - mondta az izraeli miniszterelnök.

    Netanjahu szerint miközben a közel-keleti térségben teljes népcsoportok esnek áldozatául iszlamista fegyveresek kegyetlenkedéseinek, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa folyamatosan Izraelt ítéli el. Ráadásul jóval többször, mint Észak-Koreát, Iránt és Szíriát együttvéve.

    Iránnak és az olyan mozgalmaknak, mint az Iszlám Állam és a Hamász az a nyílt célja, hogy újabb holokausztot kövessenek el, de ezt Izrael nem fogja hagyni - mondta a miniszterelnök. 

    Top 16