• Krimi
Faktor

11 éves lányt erőszakolt meg a férfi, teherbe esett a tini

Egy botrányos ítélet miatt módosíthatják Franciaország törvényeit: nem ítéltek el egy 11 éves lányt megerőszakoló férfit, mert nem tudták bizonyítani, hogy a tini akarata ellenére történt az aktus.

A 29 éves férfi még 2009-ben közösült egy párizsi parkban a kamaszlánnyal, de most a bíróság felmentette. A férfi azzal védekezett, hogy a lány hazudott a koráról: azt mondta, heteken belül betölti a 15-öt. A lány még teherbe is esett, szülei ekkor szeretek tudomást az esetről. A baba nevelőszülőkhöz került - írja az Independent.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Bár a francia törvények alapján 15 évesnél fiatalabbakkal illegális szexuális kapcsolatot létesíteni, de ahhoz, hogy elmarasztaló ítélet születhessen, bizonyítani kell, hogy nem közös megegyezés alapján történt az aktus.

    A mostani nagy vihart kavaró ítélet hatására azonban az egyenlőségi miniszter, Marlene Schiappa bejelentette, hogy szeretne egy minimum korhatárt bevezetni – a tervek szerint 13-15 év környékén –, amely alatt minden eset nemi erőszaknak minősül, akár beleegyezett a szexbe a kiskorú, akár nem.

    Kommentek:

    Top 16