• Külföld
Faktor

Borzalom a falak között: gyerekes házaspár erőszakolhatta meg a kamaszlányt

A fiatal lány a nyáron több hétig volt a családnál.

Képünk illusztráció.

Képünk illusztráció.

Rendőrök vittek el szerdán korán reggel egy házaspárt a szlovákiai Bősről. Azzal gyanúsítják őket, hogy egy 14-15 éves felsővámosi kamaszlányt molesztálhattak, illetve erőszakolhattak meg még a nyáron - értesült nem hivatalos forrásból a Paraméter.

Néhány, a neve elhallgatását kérő környékbeli azt mondta, hogy a fiatal lány a nyáron több hétig volt a családnál, látták is őket együtt az utcán. Ekkor történhetett valami, ami aztán hónapokig titok maradt, és csak most, az elmúlt napokban vagy héten derülhetett ki.

A felsővámosi kislányt, aki Bősön töltötte a nyári szünet egy részét, a Cs. család ismerte. Családjával a portál szerint Bakán ismerkedtek meg, baráti viszonyban voltak, gyerekeik gyakran találkoztak. A kamaszlány és Cs.-ék kisfia jól megértették egymást, éppen ezért is maradhatott ott náluk hosszabb ideig – szögezte le Cs. I. sógora.

EZT IS AJÁNLJUK:

    A 45 éves apa, és a 38 éves édesanya kilencéves kisfiukkal, illetve egy másik, pici gyerekükkel az idei év elejétől laknak az említett házban, albérlőként. A rendőrség egyelőre nem ad tájékoztatást az ügyről, de a házaspár őrizetben van.

    Kommentek:

    Top 16