• Krimi
Faktor

Felfoghatatlan, két kislányt is megerőszakoltak a napokban Miskolcnál

Az ismerőseik követték el a szörnyűséget.

A Miskolci Járásbíróság augusztus 2-án és 3-án is letartóztatott egy-egy gyanúsítottat – adta hírül a Miskolci Törvényszék. Mindkettőjükkel szemben tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak miatt indult eljárás - írja a Borsodihír.

Az egyik ügyben a gyanúsított július 27-én egy alsózsolcai lakatlan házba hívta az arra sétáló 12 éves lányt, ahol a sértettet combon rúgta, falhoz szorította és akarata ellenére közösült vele

A másik gyanúsított július 31-én Kesznyéten alkohollal és más szerrel elbódított egy 15 éves lányt. A sértett állapotát kihasználva megerőszakolta.

Mindkét gyanúsított előzetes letartóztatásba került. A bíróság megállapította, tartani kell attól, hogy a gyanúsítottak a várható büntetéstől félve megszöknének, elrejtőznének. Mindkét gyanúsított esetében fennáll annak a veszélye, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a bizonyítást megnehezítenék, hiszen a sértettet ismerik, a tanúk is az ismerőseik közül kerültek ki. Mindkét gyanúsított ellen más büntetőeljárások is folyamatban vannak, így a bűnismétlés reális veszélye is fennáll.

Mindkét ügyben fellebbezést jelentettek be.

Kommentek:

Top 0