• Krimi
Faktor

Felfoghatatlan, amit az apa ikerlányaival művelt: 10 éven át leláncolva erőszakolta a fiatalokat

A lányok mentális egészsége megsérült és értelmi képességeik sem olyan fejlettek, mint kortársaiké.

Az 51 éves Jerry Lee Curry-t azzal vádolják, hogy ikerlányait 10 éven keresztül kikötözve tartotta, éheztette, verte és rendszeresen megerőszakolta őket. A minneapolis-i apáról kiderült, hogy azzal kínozta lányait, hogy sokáig bezárva tartotta és leláncolta őket. Az egyikük lába el is üszkösödött a láncoktól, műtétre volt szüksége, hogy a végtagja megmenekülhessen.

A 20-as éveikben járó lányok szellemi és értelmi képességei átlagon alul fejlettek. A szörnyűségekre pedig csak akkor derült fény, amikor az egyikük nemrégiben kiszabadult és értesítette a hatóságokat.

A lányok 48 éves anyját még nem találták meg, de úgy tudni, hogy a szülők a szociális juttatásokat drogra és alkoholra költötték. Az egyik fiatal vallomása szerint akkor kezdődtek a bántalmazások, amikor a szülők rájöttek, hogy már szexuálisan aktív. A másik lány kétszer teherbe is esett és arról számolt be, hogy sosem kapott eleget enni.

Az ikrek testét különféle sebek borították, és a szülők 10 éves húgukat is arra kényszerítették, hogy bottal üsse őket. A kislányt nem bántalmazták – írja a Metro.

Kommentek:

Top 0