• Krimi
Faktor

Rémiskola: 52-szer erőszakoltak a sportolók

Egy fiatal lány beperelte az egyetemét, mert két hallgatótársa megerőszakolta őt - mint kiderült, a Baylorban ez hagyomány volt: az egyetem focicsapata 4 év alatt 52 lányt erőszakolt meg.

A fiatal azért perelte be a Baylor Egyetemet, mert 2013-ban jelentette az iskolavezetésnek, hogy két hallgató, akik az egyetem amerikai focicsapatában is játszott, megerőszakolta őt - az egyetem azonban évekig nem foglalkozott a panaszával. A nő ezért maga kezdett vizsgálódni az ügyben, és kiderült, hogy a legnagyobb amerikai baptista egyetemen hagyomány a nemi erőszak - írja a Fox News.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Elizabeth Doe 52 olyan esetet gyűjtött össze, amely az elmúlt négy évben történt: legalább 30 egyetemi sportoló erőszakolta meg az iskolában tanuló lányokat. Ezekben az esetekben az áldozatok hiába jelezték a vezetőknek, mi történt, az egyetem vagy nem reagált a panaszra, vagy csak egy látszólagos vizsgálatot indított. Az erőszaktevők többsége minden gond nélkül tanulhatott tovább az egyetemen, csak néhány hallgatót rúgtak ki.

    Doe a vizsgálatok során olyan eseteket is talált, ahol az egyetem szinte bátorította is a sportcsapatot, hogy használják ki testi fölényüket: drogban és alkoholban gazdag party-kat szerveztek, ahol gyakori volt a "szexuális toborzás", de gyakran sztriptíztáncosokat is hívtak ezekre a rendezvényekre.

    Az iskola kritikaözönnel küzd, jelenleg Doe-n kívül négy egykori női hallgatójuk perelte be őket a tétlenségükért, és szövetségi vizsgálat indult.

    Kommentek:

    Top 16