• Külföld
Faktor

Gyanús lett a férj, mert nyomtalanul eltűnt a neje a hajóúton

A római bíróságon bejelentették, hogy a kétgyermekes apa előzetesben marad, mert gyanúsan viselkedett, miután felesége nélkül akart hazatérni egy mediterrán hajóútról.

A 45 éves német, de az írországi Dublinban élő Daniel Belling nem sokkal azután került a rendőrségre, hogy hazatért a 11 napos olasz körútról, de felesége nem, csak két csak hat és négy éves gyermeke volt vele. A férfi felesége Kínából származott.

Bellinget a római Ciampino repülőtéren fogták el, amikor a Dublinba tartó gépet várta két fiával.

Illusztráció.

Illusztráció.

A férfi a kihallgatáson arról számolt be, hogy felesége egyáltalán nem élvezte a családi nyaralást, és Málta és Görögország között azt mondta neki, hogy le akar szállni a hajóról. Később pedig a programokban nem akart részt venni. Amikor a család megnézte a nő nélkül a görög Katakolon városát, a hajóra visszatérve az asszony már nem volt sehol. A férj hozzátette, hogy a nő holmija is eltűnt.

A férfi azzal magyarázta, hogy nem jelentette a nő eltűnését, hogy már korábban is előfordult olyan, hogy az asszony a nyaralás közepén hagyta faképnél a családot, és hazautazott Dublinba.

A családot egy ajándékbolt eladója látta együtt még február 10-én egy olasz boltban. A férfi szerint Belling egy pár cipőn veszett össze a nővel.

Amíg a nyomozás tart, a gyerekek egy állami otthonban vannak, mielőtt újra egyesülhetne a család írországi otthonukban – írja a New York Post.

Kommentek:

Top 0