• Belföld
Faktor

"Nem volt úttörőtábor" - megszólalt a kiszabadított magyar túsz

A körülményekhez képest jól van és már a családjával van a magyar férfi.

A körülményekhez képest jó egészségnek örvend és már a családjával van az a magyar férfi, akit október 21-én raboltak el nigériai kalózok, és most szabadult ki - hangzott el az M1 vasárnap délutáni műsorában.

Képünk csak illusztráció

Képünk csak illusztráció

Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója a műsorban azt mondta, a férfit nehéz körülmények között tartották fogva, a túszejtőket még keresik.

EZT IS AJÁNLJUK:

    A főigazgató beszámolt arról is, hogy a férfi azt mondta, a túszejtők nem bántották, "de nem volt egy úttörőtábor". Hajdu János hozzátette: a magyar férfi jól felkészült, mentálisan is "rendben lévő" ember.

    A műsorban felidézték, hogy a férfi azon a német konténerszállító hajón dolgozott, amely Egyenlítői-Guinea fővárosából, Malabóból indult, végcélja pedig a Libériai Monrovia lett volna. A hajó a tervek szerint a nigériai Onnéban kikötött volna, de még a tengeren motorcsónakos fegyveresek megtámadták.

    Rövid tűzpárbaj után a 18 fős legénységből a magyar férfin kívül egy ukrán és négy Fülöp-szigeteki férfit ejtettek túszul.

    Hajdu János közölte: az ügy nem zárult le a magyar férfi kiszabadításával és hazahozatalával, a német szolgálatokkal együtt tovább nyomoznak és keresik a túszejtőket.

    A Nemzetközi Tengerészeti Hivatal adatai szerint az idén szeptemberig elrabolt 49 tengerészből 39-et ebben a térségben ejtettek túszul fegyveresek.

    Kommentek:

    Top 16