• Kultúra
Faktor

"Nem vagyunk zsenik, csak sokat dolgoztunk" - mondta a Saul fia rendezője

"Minden kamasznak látnia kell ezt a filmet, nem azért, hogy tele legyenek a mozik, hanem mert sokakból hiányzik az empátia" - ezt mondta Nemes Jeles László, amikor a Saul fiát jelölték a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára.

Azt mondta, a jelölés különösen sokat jelent, mert azt jelzi, hogy elsőfilmes is kerülhet ilyen kiváltságos helyzetbe. "Nem vagyunk zsenik, csak sokat dolgoztunk” – mondta. Egy kérdésre válaszolva azt mondta a filmmel szembeni ellenséges internetes kommentekről, hogy csupán annyit jelentenek "mintha valaki felvenne egy hangversenyt, aztán összevágná belőle a köhögéseket".

Fotók a sajtótájékoztatóról. Kattintásra galéria nyílik!

Fotók a sajtótájékoztatóról. Kattintásra galéria nyílik!

Fotó: Sulyok László

Nemes Jeles László a film fogadtatásáról szólva arról is beszélt, hogy több mint száz közönségtalálkozón vett már részt, és sokan mondták neki, hogy félve ültek be a filmre, mert attól tartottak, hogy a látvány sokkolni fogja őket. Olyanok is akadtak közöttük, akik maguk is túlélők, és azt mondták, a film hangot adott mindannak, amit eddig nem tudtak elmondani.

EZT IS AJÁNLJUK:

    A díjszezon során már több díjat is kapott a Saul fiának alkotógárdája. Erdélyi Mátyás operatőr egyebek mellett a világ legtekintélyesebb és legnagyobb múltra visszatekintő operatőrfesztiválján, a Camerimage-on megkapta a Bronz Béka-díjat, és esélyes az amerikai operatőrszövetség díjára is a nem amerikai filmek kategóriájában.

    Nemes Jeles László.

    Nemes Jeles László.

    Fotó: Sulyok László

    A film hangmérnöke, Zányi Tamás, aki szintén több rangos elismerést vehetett át a Saul fiáért, elmondta, hogy a rutin, az inspiráció, valamint a díszlet mellett sok színész a hangjával is hozzájárult a hangkép kialakításához. Nem hangjátékot készítettek, mindig a filmmel együtt haladtak. Nem filmes effektusként, magamutogatóan alkalmazták a hangokat, hanem mindvégig a hitelességre törekedtek. Egy amerikai hangmérnök azzal kereste meg, hogy szeretné beilleszteni a tananyagba a Saul fiát.

    Havas Ágnes, a filmet finanszírozó Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója bejelentette, hogy megállapodást kötöttek az alkotás amerikai forgalmazójával, a Sony Pictures Classicsszal arról, hogy a Filmalap hozzájárul a film amerikai kampányához. A Sony már eddig is több százezer dollárral támogatta a Saul fiát.

    Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója.

    Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója.

    Fotó: Sulyok László

    Vági Zoltán, a film történész szakértője szerint: "A film nemzedékek gondolkozását fogja alakítani". A holokausztkutató szerint a Saul fia műfaját tekintve nem dokumentumfilm, hanem játékfilm, "fikciós realizmusként" lehetne meghatározni. Rajk László díszlettervezővel együtt voltak a felelősek azért, hogy minden hiteles legyen a filmben. Amikor a kész filmet megnézte, úgy érezte, ő is ott van a lágerben, "ha a többi néző is úgy érzi, akkor sikeres a film".

    Rajk László a film különleges perspektívájával és eredeti látásmódjával kapcsolatban azt mondta, hogy a filmtörténet látványvilágát három részre osztaná: az elsőben a Ben Hur-jellegű filmek készültek hatalmas díszlettel, amit láttak a színészek, a rendező és a közönség is. A másodikban emberek kék vagy zöld dobozban dolgoztak, a rendező és a színészek nem látták a díszletet, csak a néző, a harmadik szakasz pedig, ami most elkezdődött, ennek éppen a fordítottja: a díszletet a rendező, az operatőr, a színész látja, a közönség viszont nem.

    Az alkotók.

    Az alkotók.

    Fotó: Sulyok László

    "A filmtörténet egy olyan szakasza indult el, amikor igazán érződik a filmkésztés 'sajátszerűsége'. Ez a film bizonyítja, hogy az emberi arcjáték, az emberi testmozgás, a hangok, zörejek, kiáltások hozzásegítenek ahhoz, hogy megértsük ennek a szörnyű halálgyárnak a tereit. Tényleg olyan szakasz a filmes látványvilágban, amikor minden együtt működik, és elmondható, hogy a filmkészítés csapatmunka, mindenkinek a tudására szükség van ahhoz, hogy egy ilyen film készülhessen" – mondta Rajk László.

    Sipos Gábor, a Saul fia egyik producere elmesélte, hogy a film alkotói, akik nemrég tértek haza Los Angelesből a Golden Globe-díj átvétele után, francia pezsgőt bontottak, és együtt drukkolva várták az Oscar-jelölések bejelentését. A jelölést a legnagyobb megtiszteltetésként értékelik.

    Nemes Jeles László a sajtótájékoztatón a Golden Globe-díjjal.

    Nemes Jeles László a sajtótájékoztatón a Golden Globe-díjjal.

    Fotó: Sulyok László

    Az MTI-nek azt mondta: pillanatnyilag a Saul fia sikere szakmai pályafutásának legnagyobb csúcsa. "Amikor először láttuk az összevágott verziót, felhívtuk a rendezőt, és azt mondtuk neki: egy gyémánt van a kezünkben, csak tudnunk kell vele élni. Az gondolom, az alkotói csapat az első pillanattól teljes hittel és nagyon nagy odafigyeléssel dolgozott a filmen. Sok fiatalnak készült, reméljük, hogy valóban nemzedékekre lesz nagy hatással." A nyáron már szerveztek fiatalok számára vetítéseket, és újabbakat is terveznek a gimnazista korú közönségnek. "Az gondolom, hogy be fog íródni a filmtörténeti könyvekbe" - mondta Sipos Gábor.

    A Saul fiát csaknem nyolcvan országban vetítik vagy fogják vetíteni - az Egyesült Államokban több száz moziban -, és Magyarországon, ahol már több mint százezer nézője volt, csütörtöktől több mint húsz mozi újra vetíteni fogja. A film később DVD-n is megjelenik.

    Top 16