• Krimi
Faktor

Többszáz nem létező diákot hazudott egy iskola: még osztályozták is őket

Olyan diákok után vett fel 30 millió forintos támogatást egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei iskola, akik nem is jártak oda.

Fotó: Mészáros Annarózsa

Jánvári Regina, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal észak-alföldi regionális bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense azt mondta, a pénzügyi nyomozók által feltárt bizonyítékok szerint az alapítványi iskola bejelentett képzésein 311 "famtomdiák" szerepelt.

EZT IS AJÁNLJUK:

    A szabolcsi iskola több városban működtetett telephelyet. Az alapítvány olyan tanulókat is bejelentett, akik valójában nem jártak az intézménybe, hogy minél nagyobb összeget igényelhessenek.

    A diákok személyes adatait úgy szerezték meg, hogy a beiratkozást vonzóvá tették nyereményjátékokkal, melyben a jelentkezők között televíziót sorsoltak ki. A csalást az iskola dolgozói úgy álcázták, hogy a nem létező diákokat osztályozták is a naplóban - írja az MTI.

    Az iskola ellen költségvetési csalás és magánokirat-hamisítás miatt indítottak eljárást. Kihallgattak 36 gyanúsítottat, köztük az iskola igazgatóját, gazdasági vezetőket, tanárokat. A NAV zárolta az alapítványi oktatási intézmény bankszámláját. A csalókat 2-8 év börtönre ítélhetik.

    Top 16