• Autó
Autószektor

Nem is olyan kis Schumacher

Két hétvége alatt hat futamon öt győzelem és egy második hely - egy ilyen eredményre sokan felkapják a fejüket. Pláne, ha Schumachernek hívják a 19 éves pilótát.

A srácban ott vannak a Schumacher-gének

– mondta augusztus végén az egykori Forma-1-es pilóta, a mostani DTM-főnök Gerhard Berger, és ennél aligha lehetett volna pontosabb helyzetjelentést adni. A 2013-ban súlyos síbalesetet szenvedett hétszeres világbajnok fia, Mick Schumacher ugyanis 2018 második felében épp olyan magabiztossággal és fölénnyel uralja az FIA európai Forma-3-as szériáját, ahogyan tette azt édesapja annyi szezonon át a csúcskategóriában.

EZT IS AJÁNLJUK:
    Forrás: Autószektor

    Forrás: Autószektor

    A tíz pályán, harminc futamból álló évad első felében nem mutatott kiemelkedő teljesítményt, de aztán alaposan rákapcsolt. Az utóbbi 13 versenyből 8-at megnyert, volt további két dobogós helye és csak egyszer nem szerzett pontot. Volt, hogy zsinórban öt versenyen győzött. Ez pedig régi emlékeket hozott elő – azt például, amikor a kérdés csak az volt vasárnap délutánonként, hogy Michael Schumacher mögött ki lesz a második… Ráadásul másban is emlékeztet apjára: az egyik spielbergi esős futamon az élről indult és épp olyan keménységgel tartotta maga mögött riválisát, mint az agresszív megmozdulásaiért megannyi kritikát kapott Michael Schumacher.

    Kirobbanó formájának köszönhetően Schumacher az összetettben is átvette az vezetést az idei F3-as bajnokságban: az utolsó versenyhétvégén 75 pontot lehet szerezni, miközben előnye 49 pont. Tegyük hozzá: ez a fölény alighanem sokakat meglepett. Mick Schumacher pályafutása kétségkívül megmutatta korábban is, hogy „messze nem tehetségtelen” a  fiatalember, ám tény az is: a kimagasló eredmények sokáig várattak magukra. Az 1999-ben született fiú – hivatalos oldalának adatai alapján – 2008-ban kezdett versenyezni gokarttal, és az első figyelemre méltó évre 2013-ig kellett várni, amikor is harmadik lett a német junior bajnokságban. Egy évvel később második lett a junior világ- és euróbajnokságon. 2015-ben már a német Foma-4-es bajnokságban indult: egyszer nyert, kétszer dobogós lett. 2016-ban Mick maradt az F4-nél, de már a német és az olasz bajnokságban is rajthoz állt: mindkét szériában több győzelmet szerzett és végül egyaránt második lett összetettben. Ezután megint feljebb lépett, és Forma-3-as tanulóévében egy dobogós helyezést elérve a 12-ik lett. Aztán jött 2018. a feledhető első félévvel, majd az egészen különleges győzelmi-szériával.

    Forrás: Autószektor

    Forrás: Autószektor

    A mostani hirtelen jött siker miatt még inkább reflektorfénybe került a Mick Schumacher – és ez nem csak jót jelentett számára. Akadnak például, akik  „érdekesnek” találják a hirtelen formajavulást, arra utalva, hogy privilegizált helyzetben van  a neve miatt. Másfelől visszatérő vélemény: könnyű neki, az apja hétszeres bajnok, nagybátyja, Ralf többszörös futamgyőztes, még jó, hogy befutott. A valóság persze ennél árnyaltabb. Ha csak az anyagi hátteret, a kapcsolati hálót tekintjük nyilvánvalóan előnyben volt és van Mick a riválisaihoz képest. Másfelől – miként arra F1-es pilóták sokasága is felhívta a figyelmet – hihetetlen nyomán alatt kell versenyeznie, hiszen sikereire és kudarcaira is a „fél világ” kíváncsi.

    Forrás: Autószektor

    Forrás: Autószektor

    Nem véletlen, hogy kezdetben édesanyja lánykori nevén Mick Betsch valamint Mick Junior néven kezdett versenyezni. És azóta is szigorúan ügyelnek arra, hogy a fiatalember magánéletéről minimális információ se szivárogjon ki – a hivatalos interjúkon pedig a hírek szerint főbenjáró bűn az apjáról kérdezni. A rá nehezedő nyomásról alighanem mindennél többet elárul az: Mick Schumacher hivatalos Facebook-oldalát 81ezer ember kedveli. Csak összehasonlításképpen: a jövőre már a Red Bull-nál versenyző F1-es pilóta, Pierre Gasly FB-oldalát 43 ezren kedvelik. S ha ez nem lenne elég, épp az utóbbi hónapokban mutatott teljesítménye alapján máris felröppentek a hírek: mivel a szezon végén megkaphatja a Forma-1-hez szükséges super licence-t, a Toro Ross akár már 2019-re leigazolná. A Ferrarinál pedig jelezték: szerintük ugyan még tanulnia kell, de a Schumacher névre soha nem mondanának nemet. Ami biztos, Mick Schumacher – mintha csak egyszerre reagált volna a jövőjével kapcsolatos pletykákra és a „vádra”, hogy kivételezett helyzetben lenne a neve miatt – most csak annyit mond:

    Magammal foglalkozom. Ez a siker titka.

    További cikkekért látogasson el az Autószektor oldalára: www.autoszektor.hu

    Kommentek:

    Top 16