• Külföld

Nem élünk, mert nincs életünk - mindenki szenved az Iszlám Állam fővárosában

Megkövezések és lefejezések, dzsihádista ellenőrzések minden sarkon – a rakkai mindennapok elmaradhatatlan elemei. Akárcsak a bezárt iskolák, és az olyan mértékű munkanélküliség, hogy már a banán és a csokoládé is a legmagasabb luxusterméknek tűnik.

Fotó: Europress / Welayat Raqa - AFP

Fotó: Europress / Welayat Raqa - AFP

Ezzel a rémálommal kell szembesülniük azoknak a civileknek, akik a szíriai Rakkában élnek. Ez a város ugyanis az Iszlám Állam „fővárosa” – és a terroristákat a több ezer lakos egyetlen egy szóval sem hívta. Most mégis nekik kell a legtöbbet szenvedniük miattuk, ráadásul úgy, hogy erről a világ nem is tud.

„Nem élünk, mert nincs életünk.” – mondta a CNN-nek egy 27 éves rakkai nő, aki egy aktivista csoport, a „Rakkát csendben lemészárolják” közösség tagja. Ezek az aktivisták az egyedüliek, akik nagy ritkán ki tudnak szivárogtatni információkat a város falain túlra.

Több ezer ember él Rakkában – az Iszlám Állam szigorú vallási törvényei alatt. Elszökni nem tudnak, mivel az utakat lezárták a terroristák, a város minden kijáratát ellenőrzik, és minden egyes megmozdulást figyelnek. A terrorszervezet női harcosai nemrég elkezdték megállítani a nőket, és megpróbálják taggá toborozni őket.

Azok, akik megszegik a szabályokat, brutális megtorlásokra számíthatnak. De egy ideje már nem csak az Iszlám Állam zsarnoksága veszélyezteti az életüket – hanem a terrorellenes koalíció légicsapásai is.

Fotó: Europress / Delil Souleiman - AFP

Fotó: Europress / Delil Souleiman - AFP

Az Egyesült Államok által vezetett szövetség 2014 szeptembere óta bombázza Szíriát, köztük Rakkát is. Azóta Oroszország, Franciaország és újabban az Egyesült Királyság is küld gépeket a térségbe, és a legtöbbnek a terrorszervezet önkényesen kijelölt fővárosa is a célpontjai között szerepel.

Az aktivista nő szerint a szomszédságát legutóbb orosz gépek bombázták – és bár a legtöbb épület még mindig áll, Rakka szerinte egy szellemvárosra hasonlít leginkább, ahol még áram sincsen.

Franciaország a párizsi terrortámadásokat követően keményebben támadja Rakkát. Bombázzák a parancsnoki központot, a kiképző központot, a fegyverraktárt és a gyakorlópályát. A támadásokban azonban csak alig néhány iszlamista harcos halt meg – köztük a lefejezésekért felelős, brit Dzsihád John –, ugyanis még a bombázások előtt elhagyják a célépületeket. A civileket pajzsként használják: ugyanazokba az épületekbe bújnak el a támadások alatt, ahol a civil lakosság él, az iskolásokat pedig főhadiszállásként használják.

„Az emberek még tűrik a légicsapásokat, mert ez ad még nekik reményt arra, hogy egyszer megszabadulhatnak az Iszlám Államtól” – mondta egy aktivista. Egy egykori túsz szerint viszont a bombázások pont a terrorszervezet érdekeit szolgálják – erről itt írt bővebben a Faktor.

Rakka egykor Szíria egyik legliberálisabb városa volt. Az emberek kis túlzással azt tehettek, amit akartak, olyan ruhát vettek fel, amilyet kedvük tartotta, és nyugodtan dohányozhattak a nyílt utcán. De Bassár el-Aszad elnökségével kezdve mindez megváltozott.

„Az Aszad-rezsim alatt a biztonsági erők sok embert letartóztattak. Most az al-Huszbah, az Iszlám Állam rendőrsége teszi ugyanezt. Korábban az elnök előtt tisztelegtünk, most a kalifa előtt.”

– mesélte egy aktivista.

Az akkor még kevésbé ismert Iszlám Állam 2013-ban több dzsihádista csoporttal együtt rohanta le Rakkát, és ezzel együtt bevezették a keményvonalas, szigorú iszlamista törvénykezést. Ezzel pedig a város teljesen megváltozott.

Fotó: Europress / Uygar Onder Simsek - AFP

Fotó: Europress / Uygar Onder Simsek - AFP

Az aktivisták szerint a törvényeket a város falaira írják ki, és általában még jobban korlátozzák a nők jogait, kezdve attól, hogy nem sétálhatnak egyedül egészen a frizurájukig. Dohányozni és kamerát használni mindenki számára tilos.

A rakkaiak többsége azt mondja, hogy nem akar a terrorszervezet uralma alatt élni, de nincs más választásuk. „Az egész világnak tudnia kell, hogy mi nem vagyunk az Iszlám Állam harcosai, mi fordulunk leginkább szembe velük, és mi vagyunk azok az emberek, akik a legtöbbet szenvednek a kegyetlenkedéseik miatt.” – mondta egy aktivista.

„A párizsi terrortámadások az egész világot megrengették és kétségbe ejtették, de az csak pár órányi terror volt. Ezek alapján el lehet képzelni, milyen már két éve az Iszlám Állam rémuralma alatt élni.”

A rakkaiak ugyanarról álmodnak, mint mindenki: normális életről. De a városban nincsenek már iskolák és egyetemek, sem állami munkahelyek. Orvosok, tanárok és ügyvédek váltak munkanélkülivé – ahhoz ugyanis, hogy munkát vállalhassanak, előbb az Iszlám Államhoz kell csatlakozniuk.

A pénzhiány azt eredményezi, hogy az olyan, egyszerű termékek, mint például a banán vagy a csokoládé, luxuscikké váltak, a vizet és az áramot pedig a terrorszervezet kedve szerint kapcsolja ki és be.

A nyomor és a tragikus helyzet ellenére azonban a lakosok még mindig abban reménykednek, hogy előbb-utóbb felszabadulnak az Iszlám Állam uralma alól. Ahogy a 27 éves aktivista nő is mondta, vannak még terveik. „Egyetemre szeretnék járni. Majd dolgozni, pénzt keresni, és családot alapítani egy szabad országban.”

Top 0