• Politika
Faktor

"Nem bírták tovább Pukli ámokfutását és agresszióját" - így nyilatkozott egy volt tanár

Pukli István igazgatóvá válása óta már 25 tanár mondott fel a budapesti Teleki Blanka Gimnáziumban.

A fővárosi Teleki Blanka Gimnáziumot több mint 25 tanár hagyta el a 46 tagú testületből Pukli István 2012-es igazgatóvá válása óta - mondta az egyik volt tanár az M1 aktuális csatorna Híradójának nyilatkozva csütörtökön.

Pukli István - fotó: MTI/Bruzák Noémi

Pukli István - fotó: MTI/Bruzák Noémi

Horváth Ádám 19 évig volt az iskola testnevelő tanára, osztályfőnöke, és az osztályfőnöki munkaközösség vezetője. 2015 augusztusában távozott, mint mondta, azért, mert nem tudta tovább nézni az igazgató ámokfutását és azt, hogy megkeseríti a tanközösség életét.

Nem tudom, miért változott meg ennyire, de agresszíven viselkedett a kollégákkal, kirohanásai voltak az értekezleteken, a saját támogatói ellen fordult" - nyilatkozta.

Az iskola egykori tanára azt mondta, Pukli István "lelki terrorja sorra űzte el a pedagógusokat az iskolából". Ráadásul szerinte "a tanításra, az oktató nevelő munkára a mai napig nem tudnak koncentrálni a pedagógusok, és most már a gyermek sem a tanulásra".

Ahogy azt a Faktor megírta, az angoltanár is felmondott az iskolában, az ő nyilatkozatát itt olvashatják.

Top 0