• Krimi

Nem a gyilkost ítélték el Michael Jordan apjának megöléséért

Új bírósági tárgyalás jöhet a világ valaha volt egyik legjobb kosárlabdázója, Michael Jordan apjának meggyilkolása ügyében. Két embert ítéltek el, de az új bizonyítékok szerint könnyen lehet, hogy nem az a férfi húzta meg a ravaszt, akit ezért zártak börtönbe. A tárgyaláson is sok perdöntő hibát követtek el.

A világ a fia első bajnoki címének ünneplésekor ismerte meg James Jordant.

A világ a fia első bajnoki címének ünneplésekor ismerte meg James Jordant.

Az észak-karolinai bíróság a jövő hónapban dönthet arról, hogy az új bizonyítékok alapján elrendeli a Michael Jordan apjának meggyilkolása ügyében húsz évvel korábban tartott tárgyalás megismétlését. A gyilkosságért két Robeson megyei tizenévest, Daniel Greent és Larry Demeryt ítélték el. Greent vádolták azzal, hogy meghúzta a ravaszt, miközben megpróbálták ellopni az áldozat autóját.

A vádirat nagyrészt Demery vallomásán és a halottkémek jelentésén alapult. Demery vádalkut kötött a rendőrökkel és azt mondta nekik, hogy Green akkor lőtte le az 56 éves Jordant, amikor felébredt az út szélén álló autójában. Jordan feltehetően azért pihent le, mert előtte egész éjjel vezetett, egy temetésről tartott hazafelé, Charlotte-ba.

Green ügyvédei, Scott Holmes és Ian Mance régóta azt állítják, hogy Green nem is volt jelen Jordan megölésénél. Azt mondják, Demery lőtte le a férfit, aztán rábeszélte Greent, hogy segítsen neki megszabadulni a holttesttől. Az ügyvédek szerint Green nem gyilkos, hanem csak bűnsegéd volt.

Daniel Green - Forrás: youtube.com

Daniel Green - Forrás: youtube.com

A védők azt mondják, hogy új tárgyalást kell tartani az ügyben, mert sok új bizonyítékuk van arra, hogy nem a valódi gyilkost ítélték el és a 20 évvel ezelőtti tárgyaláson is rengeteg súlyos eljárási hibát követtek el a résztvevők.

A per esküdtszékének szószólója eskü alatt vallotta, hogy saját magánnyomozásba kezdett a per alatt. Ezzel súlyosan megsértette a bíró utasítását. Paula Locklear elment arra a Dél-Karolinában lévő helyre, ahol egy patak partján megtalálták Jordan holttestét. Ezután saját elméletet állított fel a gyilkosságról.

Locklear azt mondta egy múlt hónapban tartott meghallgatáson, hogy amikor meglátogatta a helyszínt, ahol a holtestet megtalálták, biztos lett benne, hogy nem úgy történt a gyilkosság, ahogy az ügyész állítja. Szerinte Jordant nem az autópálya mellett, hanem ott ölték meg, ahol később megtalálták.

Esküdtként kizárólag azok alapján hozhatsz döntést, amit a bíróságon eléd tárnak

- mondja Jim Cooney, neves charlotte-i ügyvéd, míg Brian Clarke a város jogi egyetemének professzora arról beszélt, hogy a „megtévedt” esküdt magánnyomozása olyan súlyos hiba, ami miatt már önmagában is új eljárást lehetne indítani.

Larry Demery - Forrás:wral.com

Larry Demery - Forrás:wral.com

A védők új per iránti kérelmében az szerepel, hogy a húsz évvel ezelőtt szakértőként közreműködő állami halottkém visszavonta a perben tett vallomását, miszerint James Jordan vérét találta meg az autójában. Jennifer Elwell azt mondta Mance-nak, hogy a korábbi vérteszt sokkal ellentmondásosabb volt, mint ahogy arról a bíróságon vallott. Azt is beismerte, hogy visszatartotta négy másik vérteszt eredményét, amelyek ellentmondtak az ügyész elméletének Jordan haláláról.

Johnson Britt államügyész a tárgyaláson szándékosan túl nagy súllyal vette figyelembe azt a vértesztet, amelyik megerősítette az álláspontját, míg a másik négy ellentmondó teszteredményt eltitkolta a bíróság és a védelem előtt. Ezzel súlyos eljárási szabálysértést követett el, mert így Green védői sem tudtak arról, hogy van olyan bizonyíték, ami alapján kétségbe lehet vonni az ügyész teóriáját.

Jennifer Elwellt a tárgyalás után rögtön arra utasította a felettese, hogy semmisítse meg a Jordantól származó egyetlen vérmintát. Elwell akkor már 20 éve dolgozott orvosszakértőként, de korábban még sohasem utasították arra, hogy szabaduljon meg egy gyilkossági ügy bizonyítékaitól. Erről Green akkori ügyvédeit sem értesítették.

James Jordan - Forrás: youtube.com

James Jordan - Forrás: youtube.com

James Jordan 1993. július 23-án, kora hajnalban tűnt el. Egy wilmingtoni barátja temetéséről tartott hazafelé. A holttestét három héttel később találták meg, néhány faág alatt a Gum mocsárban, 200 kilométerre Charlotte-tól délkeletre. Greent és Demeryt két nappal később tartóztatták le. A nyomozók szerint elhatározták, hogy kirabolják a Lexus márkájú autójában pihenő férfit. Demery vallomása szerint amikor Green közelített az autóhoz, Jordan felébredt, ezért lőtte le. A tizenéves elkövetők elvették Jordan ékszereit - köztük az NBA bajnoki aranygyűrűt, amit a fiától kapott ajándékba -, a pénztárcáját, a cipőjét és még néhány dolgot. Még a Lexus „UNC 0023” számú rendszámtábláját is leszedték, ami a világ legjobb kosarasának egyetemi mezszámát idézte. Dél-Karolinába autóztak és útközben kidobták Jordan holttestét a Pea hídon. A következő három napot kocsikázással töltötték. A barátnőiket és a haverjaikat próbálták lenyűgözni a Lexusszal. Az autótelefont is használták, többször beszéltek a családjukkal és emelt díjas szextelefonokat hívtak vele. Ezek a hívások vezettek végül a nyomukra. Demery árulta el, hogy a gyilkos fegyver, egy 38-as kaliberű Smith & Wesson Green hálószobájában van a porszívóba rejtve. Az NBA-gyűrűt a nagymamája kertjében ásta el Green. Az ügyész halálbüntetést kért Greenre a három hónapos per végén, de az esküdtek ezt elutasították. Demery vádalkut kötött az ügyészekkel és ő lett a koronatanú. Életfogytig tartó börtönt kaptak, ami alól Demery 20 év elteltével, azaz idén kérhet először mentesítést. Greent gyilkosságra való összeesküvés miatt is elítélték, így neki még 10 évet kell erre a lehetőségre várnia.

Green mostani ügyvédei azt is megkérdőjelezik, hogy volt-e egyáltalán vér az autóban. Mance arról is beszélt, hogy 2011-ben találkozott egy különleges ügynökkel, aki elmesélte, hogy Elwell maga is megváltoztatná a korábbi vallomását - ha lenne rá lehetősége -, mert nem tudja megerősíteni, hogy valóban vér volt az autó ülésein. Bármi más is lehetett, és ez a tény ellentmond annak, hogy Jordant az autóban lőtték le, mint ahogy Demery azt állította. Elwell öt vértesztet csinált, ezek közül négy nem erősítette meg, hogy vér van az ülésen, de csak az ötödiket mutatták be a bíróságon.

A védők úgy gondolják, hogy az államügyész és a Robeson megyei seriff hivatala összejátszottak egymással, hogy eltitkolják az esküdtek elől a bizonyítékokat. Hubert Stone vezette a nyomozást. Stone fia ismert kokaindíler volt és őt hívták először Jordan autótelefonján, miután meghalt. Demery ismerte a seriff fiát, így valószínűleg ő telefonált neki. A bíró a tárgyaláson nem engedte, hogy az esküdtek megtudják a seriff és a kábítószercsempész közötti kapcsolatot. Ráadásul Demery nem csak a seriff fiával volt jóban, hanem a seriff hivatalának több alkalmazottjával is. Ez pedig megkérdőjelezi Stone seriff, a többi rendőr és Demery szavahihetőségét is. Akárcsak az egész nyomozást.

Veszélyes dolog beszélniAz új tárgyalás elrendeléséről hónap végén dönt a Robeson Megyei Legfelsőbb Bíróság bírája, Robert Floyd. Az eddigi fellebbezések során eljáró államügyész hivatala múlt héten nem kommentálta az új bizonyítékok napvilágra kerülését. Jonathan Babb és Danielle Elder helyettes ügyészek tavaly készítettek egy 200 oldalas választ az ügyvédeknek, amiben leírták, hogy miért tartják nem helytállónak az új bizonyítékokat.

Ebben azt írták, hogy Greent jelentős mennyiségű, ellene szóló bizonyíték alapján ítélték el. Az ítéletet pedig számos fellebbezés után is fenntartotta a bíróság. Ezért nem is kéne az ügyet bolygatni. A már nyugdíjas ügynök, Tony Underwood segített elkapni Greent és Demeryt. Ő azt mondta az Observer újságíróinak, hogy száz százalékig biztos abban, hogy Green bűnös.

A tárgyi bizonyítékok elsöprőek voltak. Ha ő nem bűnös, akkor senki sem az

- mondta Underwood. Az iratok szerint az akkor 18 éves Demery együttműködött a rendőrökkel. A fiatal férfi előtte több rablást is elkövetett Greennel együtt. Azt mondta a rendőröknek, hogy Green lőtte le Jordant. Ezzel ellentétben, később sokszor hangoztatta a cellatársainak, hogy ő volt a gyilkos. Nem sokkal a letartóztatása után beszélt vele Connee Brayboy. Az újságíró eskü alatt vallotta, hogy neki is azt mondta Demery, ő ölte meg az áldozatot, méghozzá az autón kívül. Brayboy azért nem írta meg a történetet, mert Demery anyja a barátnője volt és teljesen összetört a letartóztatás után.

A Charlotte Observer utolérte a 68 éves nőt, de ő azt mondta, hogy memóriagondjai vannak, nem emlékszik, miket mondott korábban. Arról is beszélt, hogy rengeteg megoldatlan gyilkossági ügy van Robeson megyében, és nagyon veszélyes dolog róluk beszélni.

Top 0