• Krimi
Faktor

Elhitette szerelmével, hogy rákos: a férfi segített az öngyilkosságban

Egy férfit letartóztattak, és azzal vádolják, hogy segített öngyilkosságot elkövetni a barátnőjének, mert az állítása szerint rákkal küzdő nő inkább az ő karjaiban akart meghalni.

A 41 éves Matthew Stubbendieck maga vezette a rendőröket a 38 éves Alicia Wilemon-Sullivan holttestéhez az erdőbe, ahol a nőt felvágott erekkel találták meg. Azt állította, hogy barátnője a rák miatt akart meghalni, de a boncolás eredményei szerint semmilyen rákos megbetegedés vagy daganat nem volt a testében.

A nő több mint egy éve hitette el a férfival, hogy nyirokcsomó rákja van, és inkább Stubbendieck karjai között akar meghalni. Ezért elkezdték tervezni az öngyilkosságot, erről többször üzenetet is váltottak.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Stubbendieck azonban sosem ment a nővel kezelésekre, azt mondta, hogy a nőnek nem volt állandó orvosa, a sürgősségire járt.

    Wilemon-Sullivan július végén hagyta ott három gyermekét Floridában, és utazott a férfi nebraskai otthonába. Együtt elsétáltak az Acapulco-tóhoz, ahol a nő megpróbált öngyilkos lenni. Stubbendieck kétszer próbálta megfojtani, de mindkétszer leállt, mert úgy tűnt neki, hogy a nő szenved.

    Amikor otthagyta, a nő még élt, ám másnap felvágott erekkel, holtan talált rá. A vizsgálat szerint Wilemon-Sullivan vérében vegyi anyagok voltak, többek közt morfin is. Az is kiderült, hogy nem volt rákos, de halálának okát még nem határozták meg pontosan.

    Stubbendieck vallomása szerint megígérte a nőnek, hogy 5-6 hónapig senkinek sem szól a haláláról, mert a titok tönkretenné a családot. A családtagok azonban vizsgálatot kértek ellene – írja Daily News.

    Kommentek:

    Top 16