• Belföld
Faktor

Váratlan dolog történhet a határon: a NAV megállíthatja, ha tartozik

Volt, akit a reptérről addig nem engedtek el, míg nem egyenlítette ki adótartozását.

Képünk csak illusztráció.

Képünk csak illusztráció.

Fotó: Mészáros Annarózsa

Az adóhivatal újabban több helyen is ellenőriz. Mind a Liszt Ferenc Repülőtéren, mind Röszkénél volt már olyan eset, amikor egy véletlenszerűen kiválasztott határátlépő csak adótartozásai kifizetése után folytathatta útját, illetve tarthatta meg a nála levő ingóságokat – írta az Index. A fővárosi könyvelők körében felháborodást váltott ki az újszerű és erősen szelektívnek tűnő gyakorlat.

Konkrét ügyekről is beszámoltak: egy egyéni vállalkozó fodrász például elmondása szerint mindig rendesen fizette adókötelezettségeit, de amikor nyaralni volt, megcsúszott egy befizetéssel. Repülővel jött haza Budapestre, a zöld folyosón jött át az ellenőrzésen, de a NAV egyik munkatársa véletlenszerűen kiválasztotta és kiemelte a sorból. Minden csomagját átkutatták, majd közölték vele, hogy negyvenezer forint körüli adótartozása van, amit azonnal rendeznie kell.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Az eset kapcsán az is elhangzott, hogy ha nem teremti elő a pénzt, akkor az útipoggyászból ingóságokat foglalhat le a NAV munkatársa. Mivel készpénz nem volt a fodrásznál, egy embert felhívhatott, végül másfél óra elteltével távozhatott, amikor kifizette a kölcsönkapott pénzből a tartozást. Az esetről jegyzőkönyv készült.

    Kommentek:

    Top 16