• Külföld
Gyöngyösi Lilla

Nagyon vigyáznak, hogy Abdeslam ne legyen öngyilkos

A francia hatóságok különös gondot fordítanak arra, hogy ne követhessen el öngyilkosságot a börtönben Salah Abdeslam, akit azzal vádolnak, hogy a tavaly novemberi, 130 halálos áldozatot követelő párizsi terrorakciók fő szervezője volt - mondta az áldozatok hozzátartozóinak hétfőn a francia igazságügyi miniszter.

A 26 éves belgiumi születésű francia állampolgárt, Abdeslamot múlt pénteken fogták el Brüsszelben, miután négy hónapig menekült a hatóságok elől. A terrorakciók szervezésével vádolt férfi az ügyvédje szerint az elmúlt napokban együttműködött a rendőrségi nyomozókkal és olyan értékes, hogy

saját súlyát éri aranyban mérve.

Francois Hollande francia elnök és Jean-Jacques Urvoas, az igazságügyi tárca vezetője a nap folyamán fogadta az áldozatok hozzátartozói csoportjainak képviselőit. A másfél órás fogadás az Elysée-palotában volt.

A letartóztatásától számított 60 napon belül, fellebbezés esetén pedig 90 napon belül adhatja át Belgium Franciaországnak Salah Abdeslamot - közölte szombaton a francia igazságügyi minisztérium.

„Lehet, hogy egy hétbe, két hétbe, vagy akár három hónapba is kerül, de ide fog jönni és akkor kérdéseket teszünk fel neki" - mondta Jean Reinhart, a Bataclanban történt támadások áldozatainak ügyvédje. "És ez rendkívüli, mivel bírósági eljárás lesz, vádlottak padjával, amelyen ülni is fog valaki" – mondta.

Top 16