• Autó
Faktor

Nagy Norbert: megháromszoroztuk az elmúlt évtizedben a Kia piaci részesedését

Nagy Norbertet, a Kia Motors Hungary Kft. ügyvezető igazgatóját kérdeztük arról, hogyan indult a pályafutása, hogyan lett a hazai Kia vezetője és milyen tervei vannak a cégnek.

Hogyan indult a pályafutása, mikor került közel az autóiparhoz?

Az egyetem alatt ösztöndíjjal tanultam Franciaországban(1999-2000) és a képzéshez tartozó szakmai gyakorlatot az Automotive Peugeot-nál töltöttem a párizsi központban, ahonnan egyenes út vezetett a Peugeot Hungáriához, ahol kezdetben, mint operációs menedzser, majd később, mint logisztikai vezető voltam. 2005-ben a Nissan újonnan megalakuló Közép-Kelet Európai Központjába kerültem, és az alapító gárda tagja lehettem.

Fotó: Autószektor

Fotó: Autószektor

EZT IS AJÁNLJUK:

    2007. szeptemberében igazoltam át a Kiához, így most kezdtem a 10. évemet a cégnél. Gyerekkoromtól olyan hivatást szerettem volna, amely az autókkal kapcsolatos, emellett a másik nagy álmom a kereskedelemmel való foglalkozás volt. Szerencsés vagyok, mert mindkét vágyam valóra vált és egy olyan prémium termékkel tudok foglalkozni, mint az autó. Ráadásul nagyon szerteágazó dologról van szó, nem csak maga a termék és az értékesítés az érdekes benne, hanem az ügyfélkapcsolatok, after sales, marketing, sajtókapcsolatok területe is. Nagyon izgalmas és rendkívül szerteágazó ez a munka.

    Mik a legnagyobb kihívások a munkájában?

    Azoknak a válaszoknak a megtalálása, amelyekkel egy márkát folyamatosan lehet fejleszteni. Az elmúlt 10 évben volt jobb és rosszabb év is Magyarországon az autóértékesítés tekintve. A válság ideje alatt legfőképpen arra helyeztük a hangsúlyt, hogy ne omoljon össze a márkakereskedői hálózat,de nemcsak a túlélés ösvényeit kellett megtalálni, hanem a jövőbeni növekedés alapjait is meg kellett teremteni. Olyan megoldásokat találtunk ki, amelyekkel növelni tudtuk az eladási darabszámokat és az ügyfélelégedettségi mutatóinkat, mind értékesítési, mind pedig szerviz oldalon. Közben arra is törekednünk kellet, hogy a szervizben is növekedjen a forgalom, és hogy minél hosszabb ideig Kia tulajdonosok maradjanak az ügyfeleink.

    A két korábbi és a jelenlegi munkahelyének vállalati kultúrája mennyiben tér el egymástól?

    A globalizálódó világban ezek a korábban sokkal jobban eltérő vállalati kultúrák egyre inkább közelednek egymáshoz, de azért még a mai napig is vannak markáns különbségek. Egy francia cégnél kezdtem, francia kultúrával, utána azt gondoltam, hogy majd a japán üzleti kultúrát kell jobban megtanulnom, de valójában Európában a Nissan alapvetően a francia vállalati kultúra hagyományai szerint működik. Ennek ellenére is sokkal inkább jellemző volt a globalizáció, mint a Peugeot-nál, sokkal többféle nemzetiségű emberrel dolgoztam együtt és jóval nagyobb hangsúlyt helyeztek arra, hogy a jobb képességű munkatársak lehetőséget kapjanak a vállalaton belül akár más országokban is. A Kia vállalati kultúrája más, hiszen ez egy távol-keleti márka dél-koreai vezetéssel,központtal, hagyományokkal és szemlélettel. Természetesen megtanultak és igyekeznek alkalmazkodni a helyi piacokon való érvényesülés érdekében a helyi kultúrákhoz, de azért a Kia alapvetően egy koreai cég, ami vállalati kultúráját tekintve meglehetősen más, mint egy európai vállalat.

    Az európaihoz képest melyek az igazán nagy eltérések a koreaiban?

    A különbségek nagy része a koreai kultúrából adódik.  A hierarchikus berendezkedést itt nagyon komolyan veszik. A felülről jövő utasításoknak, ötleteknek egy alsóbb szinten dolgozó kolléga nem mond nemet. A fent kitűzött célokat nem szabad megkérdőjelezni, egyszerűen csak el kell érni. Ez a mindennapi életben akár konfliktusokat és feszültségeket is jelenthet, de ha megnézzük a  jelentősebb ipari vállalatokat, akár a Samsungot, az LG-t, vagy az egész HMG csoportot, amelyben benne van a Kia is, akkor látjuk, hogy nem mindennapi eredményeket értek el, tehát ez a berendezkedés működik. A Kiánál mindenhol, így Magyarországon is van koreai elnök, ami párhuzamos vezetési rendszert jelent. A riportálási csatornákon is van külön koreai és európai, ezek mind részét képezik a működésnek.

    Az elmúlt kilenc évben a magyar Kia honnan hova jutott a vezetése alatt?

    Ez egy nagyon izgalmas időszak volt, hiszen az elején született meg a cee’d modell, amely az első Európában tervezett és európaiaknak gyártott Kia gépkocsi volt. A zsolnai gyár 2006-ban készült el és én rá egy évre érkeztem a céghez. A Kia akkori megítélése, valamint az1,5%körüli piaci részesedése kevesebb mint 10 év alatt óriásit változott. Azóta a piaci részesedésünk 4,5%-ra emelkedett, tehát megháromszoroztuk! Ez a siker természetesen több összetevőből áll: bevezettük a 7 év garanciát – ami azóta is a leghosszabb gyártó által vállalt garancia az európai autópiacon –, megújult a modellpalettánk,és Peter Schreyer személyében (aki az Auditól igazolt át), új dizájnfőnöke lett a Kia Motorsnak. Az új márkanyelv alapkoncepciója, hogy az embereket az érzelmeiken keresztül szólítsuk meg, azaz, ha tetszik az ügyfélnek az autó, akkor szívesen kipróbálja. A tíz évvel ezelőtt kínált autók is már megbízhatóak és jó minőségűek voltak, de még nem voltak attraktívak. A megbízhatóságot és a 7 év gyártói garanciát kezdtük el kommunikálni, mellyel sikerült egyre ismertebbé tenni a márkát.

    Magyarországon a válság évei után gyakorlatilag újjá kellett építeni az autókereskedelmet. Mindehhez olyan értékesítést támogató rendszereket és kereskedelem politikát kellett kialakítanunk, amelyek segítették az eladások ilyen mértékű növekedését. Az eredményeinket látva úgy gondolom, hogy megtaláltuk azokat a kereskedőket, akik a helyi környezetben megfelelően reprezentálják a márkát.

    A cikk folytatását elolvashatja az Autószektor oldalán!

    Kommentek:

    Top 16