• Külföld

Munka közben sosem cenzúrázza magát a világhírű fotós

Szerény, halk szavú, mégis magabiztos férfi. Minden mozdulatából és mondatából érezni, hogy átütő tehetség, aki egy kattintással képes megmutatni egy egész életet, és ez nem túlzás. Leghíresebb fotóját, az afgán lány, Sharbat Gula portréját az egész nyugati világ etalonnak tartja. Magyarországon járt Steve McCurry, a világsztár, akivel jó fotókról, etikáról, Tibetről és arról beszélgettünk, hogy néha maga az út fontosabb, mint az úti cél.

Steve McCurry a híres afgán lány másik fotója előtt

Steve McCurry a híres afgán lány másik fotója előtt

Egyes fényképészek szeretnek mindent megmutatni, egyetlen fotón átadni a lehető legtöbb információt: színeket, mozgásokat, arcokat, az életet. Ön viszont inkább egy valamit vagy csak kevés dolgot hangsúlyoz egy képen, de azt erőteljesen, jól látom?

Nagyon jól. A fényképezés nekem a történetmesélésről szól. Ha most lefotóznám magát, többet mutatnék, mint az arcát, miközben azt hangsúlyoznám, azokat az érzéseket, amit látok. A személyiségét, amit megmutat. Ugyanakkor valamit látok a háttérben is, és ha sikerül, azt is megörökíteném, hol és hogyan él. Egy jó fotó mindig az életre reflektál, az életkörülményei pedig alakítják az embert. Szóval nagyon jó lefotózni valakit, de az az igazán izgalmas, amikor valami mást is belefoglalhatok a képbe. Egy fotósnak meg kell próbálnia többet elmondani, mint amennyit tud, különben unalmas lesz a portré.

Steve McCurry, a képre kattintva galéria nyílik

Steve McCurry, a képre kattintva galéria nyílik

Megmondaná, hová üljek, mit csináljak?

Nem. A portrék igazi embereket ábrázolnak, nem színészeket. Sosem instruálok, ott és úgy fotózok le valakit, ahol van, és amit éppen csinál. Egyébként a fotózásban az a jó, hogy ha látsz egy képet az adott pillanatban, azonnal beindítja a fantáziádat. Több minden eszedbe jut, ami vagy igaz, vagy nem, de ez mindegy, hiszen a fotózás egy utazás, és így is kell felfogni. Én kizárólag olyan történetekkel foglalkozom, ami érdekel. Valódi kihívás új nézőpontból, újraértelmezve, saját szemszögből láttatni ugyanazt, amit már sokan lefotóztak.

Steve McCurry 1950-ben, az Egyesült Államokban, Pennsylvania államban, Philadelphia egyik külvárosában született. A Pennsylvaniai Állami Egyetem filmes szakán tanult, majd egy helyi újság munkatársa lett. Többéves szabadúszó tevékenység után látogatott el Indiába, ahova később számos alkalommal visszatért. Egy hátizsákinyi ruhával és egy hátizsáknyi filmtekerccsel keresztül-kasul utazta a szubkontinenst, hogy fényképezőgépével felfedezze a világot. Több hónapos utazás után lépte át a pakisztáni határt, ahol egy afgán menekültekből álló csoporttal találkozott. Ők csempészték át Afganisztánba éppen azelőtt, hogy a szovjet megszállók lezárták az országot a nyugati újságírók előtt.

Sharbat Gula átütő zöld szemmel néz ránk a kiállításon, a képre kattintva galéria nyílik

Sharbat Gula átütő zöld szemmel néz ránk a kiállításon, a képre kattintva galéria nyílik

Mit gondol, miért lett ennyire híres az afgán lány, Sharbat Gula portréja, mi van azon a képen, ami ennyire magával ragadó?

A kis Sharbat tele van érzésekkel. Van benne valami méltóságteljes, időt álló szépség, és kisugárzása van. Egy kritikus azt írta, a dühöt is érezni a fotón. Mármint nem az enyémet, az övét. A szegény kislányét, aki szeretne egy gyönyörű, békés faluban élni, ahol nagy és szabad terek vannak, de csak egy kis sátorban lakik egy menekülttábor közepén. Ugyanakkor a rossz körülmények ellenére előre néz, reménykedik, és ez a remény is ott csillog a szemében. Kis érdekesség, hogy amikor az a fotó készült, Magyarországon töltöttem néhány hetet, egy magyar családnál. Azt a fényképezőgépet, amivel az afgán lány fotója készült, itt hagytam és elcseréltem a családfő 1912-es gépére, ami akkor jó ötletnek tűnt. Ma együtt ebédeltünk ugyanabban a lakásban. Harminc év után még megvan az a gép.

Harminc év után elkészült a felnőtt Sharbat portréja is, ami a másik fotó mellé helyezve bejárta a világot. Hogy talált rá?

Nyomoztam egy kicsit. Visszamentem abba a menekülttáborba, ahol lefotóztam. Először a tanárát találtam meg, aztán valakit, aki meg tudta mondani, hol lehet a bátyja. Végül ő vezetett el hozzá.

Egy kislány nézi a kiállítás egyik fotóját, a képre kattintva galéria nyílik

Egy kislány nézi a kiállítás egyik fotóját, a képre kattintva galéria nyílik

Mindent lefotóz, amit fontosnak lát, akkor is, ha etikailag aggályos, tegyük fel haldoklik valaki?

Alapvetően minden megbízás kezdetekor bepánikolok, hogy az adott személy, tárgy, vagy hely lefényképezhetetlen, de egy idő után elkezdek tisztábban látni. Ha csak nem kérnek rá, hogy ne tegyem, mindent lefotózok és később döntök arról, nyilvánosságra hozom-e. Munka közben sosem cenzúrázom magamat, ugyanakkor nem szeretem kellemetlen helyzetbe hozni az embereket.

McCurry hagyományos afgán öltözetben, szakállasan, viharvert arccal bukkant fel azután, hogy heteket töltött a mudzsahedinek között. A világ neki köszönheti az afgán konfliktusról készült első képeket. A háború emberi oldalát bemutató fotói azonnal bejárták a világsajtót. McCurry hat világrész számtalan országában készített lenyűgöző felvételeket. Elsősorban a konfliktus-sújtotta területek, eltűnőben lévő kultúrák, ősi hagyományok, valamint a kortárs kultúra érdekli. Munkái magazinok és könyvek címoldalán jelentek meg; emellett több mint egy tucat könyvet jelentetett meg és világszerte megszámlálhatatlan kiállítás fűződik a nevéhez. A fotóművészet legrangosabb díjaival tüntették ki. Neki ítélték a Robert Capa aranyérmet, Nemzetközi Sajtófotó Díjat kapott, a World Press Photo versenyen pedig egyedülálló módon négy fődíjat is nyert. A francia kultuszminiszter a Francia Köztársaság Művészeti és Irodalmi Rendjének lovagi fokozatát adományozta McCurrynek, nemrég pedig a londoni Royal Photographic Society ítélte neki a Centenáriumi Életműdíjat. Kiállítása április 3-áig látható a Műcsarnokban. Műcsarnok.

Tibeti arcok, a képre kattintva galéria nyílik

Tibeti arcok, a képre kattintva galéria nyílik

Ha jól tudom, Tibet a kedvenc helye a világon. A budapesti kiállításon is több portrét lehet látni abból a kultúrából. Ezzel kapcsolatban azt mondta, amikor oda utazik, olyan, mintha egy másik időben, másik univerzumban lenne. Mit látott ott, ami ennyire elvarázsolta?

Tibet, amellett, hogy egy csodálatos táj, egy buddhista kultúra helyszíne. A tibetiektől sokat tanulhatnánk. Elsősorban a könyörületességet az emberekkel és állatokkal és azt, hogy ne ítélkezzünk és éljünk békében. Az a vidék is tele van érzelemmel, amit nagyon jó megmutatni. De néha az út maga fontosabb, mint az úti cél, néha az életben kockáztatni kell, bármibe is kerül, hiszen nem mondhatom egy megbízásról hazatérve hogy bocs, ez nem sikerült.

Top 0