• Krimi
Faktor

Éveken át molesztálta nevelt kislányát, az egész családot terrorban tartotta

A férfi nagyon erőszakos volt családjával, kivéve a legkisebb kislányt. Tőle viszont különös dolgokat várt el.

Kedden tartja első nyilvános ülését a Debreceni Ítélőtábla annak a férfinak az ügyében, aki a vád szerint molesztálta nevelt kislányát. Első fokon - nem jogerősen - a vádlott hat év fegyházbüntetést kapott.

A férfi 2005-ben költözött össze a gyermek anyjával, akivel 2013 októberéig élt együtt. Először Miskolcon majd Halmajon laktak az asszony három gyermekével. Állandó probléma volt, hogy ha nem úgy alakultak a dolgok, ahogy a férfi szerette volna, akkor erőszakossá vált. A férfi csak legkisebb, 2001-ben született gyermekkel kivételezett, ő volt ugyanis a kedvence. Vele sosem volt erőszakos, ugyanakkor elvárta, hogy a kislány megmasszírozza a hátát, a derekát, a lábát, akkor is, ha a gyerek ezt nem akarta.

2009-től egyre gyakrabban előfordult, hogy számítógépezés közben ölébe ültette a gyereket, és simogatta őt ruhán keresztül. A kislány ilyenkor próbált elhúzódni, de nem tudott. 2012 márciusában az anya elment otthonról, ezt használta ki a férfi, és az akkor 10 éves kislányt a konyhabútorhoz szorította, simogatta ruhán keresztül - írja a 24.hu. A gyerek kérte, hogy hagyja békén, de nevelőapja nem hagyta békén, az alsóneműjébe is benyúlt. A kislány végül kiszabadult és elszaladt.

Másnap az anya észrevette, hogy valami baja van a kislánynak. A gyerek öklendezve mesélte az anyjának, hogy mit tett vele nevelőapja. Az asszony számon kérte a férfit, aki falnak lökte őt és megfenyegette, hogy ha bárkinek szólni mer, neki és a három gyermekének is baja esik.

A vádirat szerint a férfi ötéves kora óta molesztálta élettársa gyermekét halmaji otthonukban, amikor a nő nem volt otthon. Ám amikor az eljárás elindult, a gyermek már betöltötte a 14. évét, így mentességi jogával élve nem tett vallomást, vagyis a korábbi vallomásait sem használhatták fel az eljárásban. A meghallgatott tanúk pedig csak a 2012 tavaszán történt molesztálásról tudtak nyilatkozni.

Kommentek:

Top 0