• Krimi
Faktor

Prostituáltak fenyegették meg, 9 milliót kértek tőle

Két év tíz hónap, és három és fél év közötti börtönbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla azokat a vádlottakat, akik többek között rendőrök, ügyészek, bírák megvesztegetésével hitegetve milliókat csaltak ki egy sértettől.

Az azóta elhunyt férfi 2007 végétől 2008 nyaráig szexuális kapcsolatot folytatott a prostituáltként dolgozó két nővel. A két nő 2008 augusztusában bemutatták a férfit egy fiatal lánynak, akivel a férfi szintén pénzért szexelt. Az időközben elhunyt lányról a két nő azt állította, nagykorú, ám néhány hét múlva azzal hívták fel a férfit, még nem múlt el 18 éves, így ha nem fizet 1,4 millió forintot, feljelentik. Röviddel később egy férfi is megkereste, és azzal fenyegette, ha nem fizet, megvereti és a lakását szétzúzza. A zsarolásnak engedve a férfi végül átadta a kért összeget.

Ezt követően idős korát és hiszékenységét kihasználva, különböző hamis indokokkal folyamatosan újabb és újabb pénzösszegeket csaltak ki a sértettől, hol hallgatásukért követeltek fizetséget, hol nyomozók, ügyészek, bírók megvesztegetésére kértek milliós összegeket. A férfi összesen több mint 9 millió forintot fizetett ki a vádlottaknak. A két nő és a férfi ezután kölcsön címén is milliókat csalt ki a sértettől.

2008. december 16-án a vádlottak két társa magukat rendőrnek kiadva látogatták meg a férfit, azt állítva, hogy idézést hoztak a részére, mivel a sértett korábban a fiatal lánnyal pénzért szexuális kapcsolatot létesített. Négymillió forint ellenében felajánlották neki a vádalku lehetőségét, de az idős férfi ekkor már nem fizetett.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Top 16