• Külföld
Faktor

Elegük van az olaszoknak a migránsokból

Egyre komolyabb a vita Olaszországban akörül, hogy a nemzetközi szervezetek az embercsempészekkel összejátszva támogatják-e a migránsok Európába jutását.

Fotó: Europress / Gabriel Bouys - AFP

Fotó: Europress / Gabriel Bouys - AFP

A szicíliai ügyész, Carmelo Zuccaro azt mondta, bizonyítékaik is vannak arra, hogy az NGO-k kapcsolatban állnak a líbiai bűnbandákkal. Szerinte ezt a működést a lehető leghamarabb meg kell szüntetni - írja az Express.

EZT IS AJÁNLJUK:

    A minisztereket megosztotta felvetés. Az olasz igazságügyminiszter, Andrea Orlando szerint azonban Zuccaro felvetése hazugság, míg a külügyminiszter, Angelino Alfano szerint 100 százalék, hogy az ügyésznek van igaza, és akik kitalált történetről beszélnek, azok álszentek.

    Az Orvosok Határok Nélkül szervezet, amely két mentőhajóval járőrözik a Földközi-tengeren, szintén alaptalannak nevezte az állításokat.

    Az ENSZ jelentése szerint az idei évben az Afrika és Olaszország közti tengeri útvonalon már 37 ezernél is több migránst mentettek ki – ami a teljes 2016-os évhez képest jelentős növekedést jelent. Idén legalább ezren fulladtak bele a tengerbe. Az embercsempészek szándékosan kevés üzemanyaggal indítják útra a túlzsúfolt hajókat, mert tudják, hogy a nemzetközi vizekről kimentik a migránsokat.

    A radikális Északi Liga vezetője, Matteo Salvini már azzal fenyegetőzött, hogy beperelik az olasz kormányt.

    „Mikor 3 nap alatt 8500 illegális bevándorló érkezik, akkor egyértelmű, hogy szervezett folyamatról van szó.”
    Fotó: Europress / Bryan R. Smith - AFP

    Fotó: Europress / Bryan R. Smith - AFP

    Eközben a belügyminiszter a gyorsabb átvilágítástól vár segítséget. Marco Minniti elmondta, hogy 2017 áprilisáig már 6242 migránst juttattak vissza hazájába, többségüket Észak-Afrikába. Ez is azt mutatja, hogy az olaszoknál betelt a pohár: 24 százalékkal növekedett a kiutasított migránsok száma az előző évi adatokhoz képest. Akkor összesen 18684 migránst fordítottak vissza, Észak-Afrika mellett Nigériából és Gambiából is sokan érkeztek, míg idén a nyugat-afrikai térségből Bangladesből keltek a legtöbben útra.

    A helyzet azonban nem egyszerű: a migránsokat csak akkor szállíthatják vissza, ha kivizsgálták őket, és ebből egyértelműen látszik, hogy nem valós veszély elől menekülnek Európába, hanem csak gazdasági bevándorlók. Emellett az anyaországot is rá kell venni arra, hogy visszafogadja állampolgárait. Minniti abban bízik, hogy az elbírálások idejét minden egyes migráns esetében sikerül 30 napra csökkenteni, de mivel sokan iratok nélkül vagy hamis papírokkal érkeznek a kontinensre, a hatóságok nagyon nehéz helyzetben vannak.

    Anis Amri esetében például Tunézia nem adta ki időben a migráns adatait, így az olasz hatóságok visszaküldeni sem tudták – Amri december 19-én egy lopott kamionnal 12 embert ölt meg a berlini karácsonyi vásáron.

    Kommentek:

    Top 16