• Élet

Miért félünk a pókoktól?

Kutatások szerint a pókiszony rengeteg embert érint, de arról, hogy pontosan mitől alakul ki, megoszlanak a vélemények. Friss tanulmányok szerint viszont lehet csökkenteni a pókoktól való félelmet.

Fotó: Pierre J / CC BY-NC-SA

Fotó: Pierre J / CC BY-NC-SA

Chris Buddle, az IFL Science szerzője két szempontból is érintett az arachnofóbia, azaz a pókiszony kutatásában. Egyrészt azért, mert pókkutató, másrészt személyes motivációja is van: a lánya is retteg a pókoktól. Ezzel nincs egyedül, mert az Amerikai Pszichiátriai Társaság szerint az Egyesült Államokban minimum minden tizedik ember küzd valamilyen fóbiával, és az érintettek 40%-a a bogaraktól (ide soroljuk a pókot is), az egerektől, a kígyóktól vagy a denevérektől fél.

Buddle ezért azt kezdte kutatni, hogy vajon az arachnofóbiások tudják-e, pontosan miért félnek a pókoktól, illetve, hogy tehetnek-e bármit is a félelmük ellen.

Lehetséges okokA pszichológusok szerint az egyik oka annak, hogy az emberek iszonyodnak a pókoktól, az lehet, hogy volt valamilyen rossz élményük, ami ezt beléjük ültette. Ezt nevezik a „kondicionálás” elméletének.

1991-ben Graham Davey londoni akadémikus végzett egy tanulmányt, hogy jobban megvizsgálja ezt a nézetet. 118 egyetemi hallgatót kérdezett a pókokkal kapcsolatos félelmeikről. A megkérdezettek 75%-a félt valamennyire vagy kifejezetten a pókoktól. Ezeknek a hallgatóknak nagy része nő volt. (Ez a fajta nemek közti különbség későbbi kutatásokban is előkerült.)

A család szerepét is sikerült kimutatni. Azok, akik azt mondták, félnek a pókoktól, elárulták, hogy van olyan családtagjuk, aki hasonló problémával küzd. A tanulmány ezen belül nem tudta elkülöníteni a genetikai tényezőket a környezetiektől. Ami azonban meglepő, hogy Davey felmérése semmilyen módon nem igazolta, hogy a félelem egy pókkal kapcsolatos traumára lehetne visszavezethető, így a „kondicionálás” elméletét nem támasztja alá semmi.

Tehát: mi teszi a pókokat annyira félelmetessé?

Talán az attól való félelem, hogy megcsípik az embert? Davey ezt is megvizsgálta. Az derült ki, hogy nem annyira ez az ok dominál, hanem sokkal inkább a pókok látszólag kiszámíthatatlan mozgása, illetve: „a lábaik”. Davey azt mondja: „az állatoktól való félelem megjelenítheti az adaptív válaszok funkcionálisan különálló csoportját, amely az emberiség fejlődéstörténete során alakult ki.”

Davey kritikusai azt mondják, hogy a kondicionálást nem lehet ennyire egyszerűen kizárni a magyarázatból, mert a pókkal kapcsolatos trauma történhetett kora gyerekkorban is, és előfordulhat, hogy ezt a konkrét eseményt már nem lehet az emlékek közül előhívni. 1997-ben Peter Muris és kollégái a Maastrichti Egyetemen éppen ezt vizsgálták meg közelebbről.

Fotó: pixabay.com

Fotó: pixabay.com

Nem meglepő, hogy ha a gyerekek kapnak egy listát potenciálisan ijesztő dolgokról, amelyek közül ki kell választaniuk a legfélelmetesebbeket, akkor meg fogják jelölni a fulladást,  a gázolást, a tüzet vagy a betörést. De, érdekes módon, ha szabadon válaszolhatnak arra, hogy mitől félnek a legjobban, akkor a fiúk és a lányok egyaránt a pókokat nevezik meg, mint a legnagyobb félelmüket. (A második leggyakoribb válasz a gyerekrablás, a harmadik egy ragadozó támadása, a negyedik pedig a sötétség.)

Nagyon meglepő, hogy a gyerekek a pókot tartják a legfélelmetesebbnek. Davey kutatásaival ellentétben Muris úgy találta, hogy azok a gyerekek, akik a póktól való félelmüket nevezték meg elsőként, konkrét élményhez tudták kötni a rettegésüket. Talán mégis kondicionálás vezet az arachnofóbiához?

Gének vagy környezet?Buddle szerint, mielőtt kijelentenénk, hogy mégiscsak a kondicionálás a döntő ok, meg kell bizonyosodni arról, hogy genetikai tényezők nem játszanak szerepet a kérdésben. 2003-ban John Hettema a Pszichiátriai- és Viselkedésgenetikai Intézetben, Virginiában a kollégáival együtt ikerkutatásokat végzett, hogy a genetikai tényezőket szétválasszák.

Az egypetéjű ikrek génállománya azonos, de általában felnőttkorukra már különböző környezetben élnek. Így a tudósok meg tudják vizsgálni, hogy a gének hogyan befolyásolják a viselkedésüket. Amikor Hettema felvette, hogy az ikrek hogyan reagálnak félelemmel kapcsolatos képekre (például pókokra, kígyókra), szemben a félelemhez nem kapcsolódó képekre (például körök, háromszögek) adott reakcióikkal, az eredmények statisztikai elemzéséből az derült ki, hogy a genetika befolyása jelentős. Ezek szerint a pókiszony örökletes lehet. Nem kell ahhoz pókokhoz köthető rossz élmény, hogy féljünk tőlük.

TaktikákBuddle tehát megállapítja, hogy bármennyire bosszantó is, de a pókiszony egy létező félelem, amelytől nem könnyű megszabadulni. De úgy gondolja, bizonyos egyszerű technikákkal mégis lehet csökkenteni a mértékét. 2013-ban Paul Siegel és munkatársa a New York-i Egyetemről közreadtak egy tanulmányt, amely bizonyos önkénteseknek segített csökkenteni a pókiszonyt.

A kutatás során először is szétválasztották a jelentkezőket a fóbiások és a nem-fóbiások csoportjára, egyszerű pókoktól való félelmet mérő teszt alapján. Egy hét előzetes tesztelés után mindkét csoportnak mutattak képeket virágokról vagy pókokról, de csak néhány pillanatig. Emögött az az elképzelés húzódott meg, hogy az emberek ennyi idő alatt nem képesek tudatosan felismerni, mit ábrázol a kép, de az a tudatalattijukra hatást gyakorol. Amikor a pókoktól való félelem szintjét újra tesztelték mindkét csoportban, azok, akik pókiszonyosak voltak, ezúttal kevésbé féltek tőlük.

Miközben Buddle szerint általános következtetéseket nehéz levonni az arachnofóbia szakirodalmából, a hozzá hasonló arachnológusok nagy örömmel fogadják Hettema eredményeit. Ezek szerint ugyanis a pókokról készült képek megosztásával csökkenteni lehet a pókoktól való félelmet.

Top 0