• Sport

Mészöly azt hitte, Storck megőrült

Mészöly Kálmánt alig több, mint egy órával a Norvégia-Magyarország oslói pótselejtező előtt arra kértük, hogy tippelje meg a meccs végeredményét. A korábbi legendás válogatott játékos, majd szövetségi kapitány azt mondta, 1-0-ra nyer a magyar csapat. Vagyis pontosan eltalálta a végeredményt, ahogy abban sem tévedett, hogy végül ki jut ki a franciaországi Európa-bajnokságra.

Gratulálok, remekül tippelt. Az oslói végeredményt teljesen eltalálta, a budapesti meccset majdnem, 3-1-et mondott, 2-1 helyett. Nem kéne totóznia?

Nem játszom ilyet. Ez a két meccs azért is volt nagyon fontos nekem, mert ezeket a játékosokat ismerem és szeretem. És, persze, mert tudom, hogy óriási lökést adhat ez a mostani siker a magyar futballnak. Nagyon szorítottam és persze örülök annak, hogy eltaláltam az oslói végeredményt.

Nézte a meccset?

Persze, kint voltam a stadionban.

Tetszett?

Amikor a sorsolás megtörtént, mindenki félt. Én szerencsés vagyok, mert játékosként is és szövetségi kapitányként is mindig győztesen hagytam el a pályát a norvégok ellen. No, ezek után én nem féltem. Sokan túlértékelték a norvégokat. Ez egyébként még jót is tett, kicsit harcosabbá tette a magyar játékosokat. Ez a csapat egyébként nem véletlenül jutott ki a franciaországi Európa-bajnokságra. Csak kevésen múlt, hogy nem szerezte meg a csoportjában a második helyet, aztán meg valóban hajszálon múlt, hogy nem lett legjobb csoport harmadik. Ha ezek megtörténnek, eleve nem is kellett volna pótselejtezőt játszani. A harmadik lehetőséget viszont már nem engedte ki a kezéből. A srácok is átérezték a meccs tétjét. Tudták, hogy nincsen „ha”. Csak győztesként lehet levonulni.

Hogy érezte magát a meccsen?

Visszagondoltam a 81-es meccsre, arra a hangulatra. Azt mondtam magamnak, kicsit olyan a hangulat, mint akkor volt. Meg azt is mondtam, hogy Bernd Storck egy őrült. Ki hagyja ezt vagy azt, másokat meg betesz a kezdő csapatba.

Például kihagyta az egyik legrutinosabb magyar védőt, Juhász Rolandot.

Nagyon jó játékos, de most így jobb volt. A kapitány olyan dolgokat vállalt, olyanokat játszatott, akiket más nem mert volna. Például kihagyta a góllövőket, Bödét a magyar és Nikolicot a lengyel góllövő lista vezetőjét. De neki lett igaza. Priskin óriási gólt lő a 14. percben.

Érdemes azon gondolkodni, hogy hogyan szerepelhet a magyar csapat az Európa-bajnokságon?

Szerintem elérhet jó eredményt. Már csak azért is, mert fantasztikus a szurkolótábora. Oslóban is remekül szurkoltak, az itthoniról nem is beszélve. Csodákat nem lehet tenni egy csapattal, de látványos volt a magyar csapat javulása. A Priskint tehetségesnek ismertem meg, de ekkora gólt még soha nem rúgott. Vagy ez a kis vörös gyerek, aki ilyen jól játszott (Kleinheisler- szerk.). Van ebben a csapatban lehetőség, sőt sokkal több van, mint azt sokan gondolják. A sok negatív véleményt, most pozitívvá kell változtatni. Sok sportágban vagyunk sikeresek, nyerünk olimpiát, akkor fociban - amiben régen olyan jók voltunk – miért ne lehetnénk ismét jók.

Azt mondják, óriási lehetőség előtt állnak a magyar játékosok, főleg a fiatalok. Akár egyetlen jó meccs az Eb-n és eladják magukat valamelyik nagycsapatba.

Az biztos, hogy nagy lehetőség előtt állnak. Nekünk ez nem adatott meg, de mondjuk a Görőcséknek, vagy a Tichyéknek sem. Vagy legalábbis disszidálni kellett volna hozzá, én meg azt nem akartam, pedig mehettem volna a Real Madridba vagy az Interbe játszani. Nekik viszont ez megadatik anélkül, hogy egy ilyen súlyos döntést meg kéne hozniuk.

Top 0